Ilyesmi még nem történt a magyar sajtóban: egy privát kézben lévő médiaportfólió teljes vezetősége állt fel a „lelkiismeret” szavára, búcsút intve a gálánsan finanszírozó magántulajdonosnak, viszont hűségesküt téve a kormánynak, illetve személyesen Orbán Viktornak. A szakma meg a politika belső viszonyait szokatlan élességgel megvilágító esemény alkalmából érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy hogyan is működik a jobboldali sajtó, különösen annak a Fideszhez kötődő elitje.
Kit tekintenek ezek az emberek a kenyéradójuknak, kitől várják az útmutatást, a bevételt, a biztonságot. Mekkora szerepe lehet az életükben a piaci versenynek, az innovációnak, a hitelességnek, és van-e bármilyen (tájékoztatási, kontroll- vagy egyéb) funkciója a sajtóholdudvarnak a politika kiszolgálásán kívül. Kárörömre semmi ok: ha jól értjük, ezúttal épp a kormánykritikus hang erősödik (Simicska nem azt mondta, hogy mostantól még mélyebbre kell nyalni, és a távozók nem azért mennek el, mert ehhez már nincs gyomruk).
Ráadásul kiderülhet végre, hogy a „fideszesség” politikai világnézet-e, vagy inkább valamilyen vallásféleség, amelyet csak Orbán Viktor celebrálhat az ő népének. Talán jól sejtjük, hogy a hívő sereg semmiféle konzekvens ideológiával nem rendelkezik, ők Orbán gondolatait akarják hallani, függetlenül azok mindenkori tartalmától. Ebben a mezőben pedig egy sajtóorgánum nehezen tud leválni a miniszterelnökről: szervezetileg talán megteheti, de a közönség nem a lapokhoz és csatornákhoz, hanem Orbán Viktorhoz hűséges.
