Egy jobb sorsra érdemes szakszervezeti vezető karrierje ért véget eléggé dicstelen módon: Gaskó István, aki húsz esztendeje áll a Liga élén, hétfőn lemondott. Vagy lemondatták. Úgy hírlik, hogy a konföderáció elnökségében többségbe kerültek azok, akik úgy gondolták, Gaskó nem vállalható többé. Korábbi vasutas-szakszervezeti kollégái gyanúsnak tartott költekezései miatt már tavaly hírbe hozták, ráadásul decemberben állítólag felhatalmazás nélkül írta alá azt a bérmegállapodást, amely messze volt az érdekképviseletek követelésétől.
Távoznia kellett. Mindegy is, hogy önként vagy nyomásra. A lényeg az, hogy a szakszervezeti mozgalom fenegyereke megbukott. Pedig az egykori állomásfőnökből lett érdekvédőnek – a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete alapító tagjának – sokat köszönhetnek volt kollégái. A vasút volt az az ágazat, ahol vezetésével már 1992-ben és később is többször országos sztrájkot tartottak. Ezzel pedig jórészt sikerült érvényt szerezni a dolgozók követeléseinek. Amúgy a konföderáció is hálás lehet neki, mert a Liga mint szakszervezeti szövetség és Gaskó jó ideig ugyanazt jelentette: harcos kiállást.
Ám valahol rossz vágányra állt a leköszönt vezér vonata, s már úgy tűnt, hogy a vezető fontosabbnak tartotta a saját jólétét, mint a tagság érdekeit. Nem kerülhető meg a kérdés: egy harmincmilliós Audiból kiszállva képviselheti-e bárki keményen, karcosan, hitelesen a melósokat? Hasonlóképpen felvetődik, csinálhat-e egy szakszervezeti vezető százezres éttermi számlákat, jó-e, ha luxushotelekben száll meg, ha tízmilliós nagyságrendben költ benzinre. Az meg nem is kérdés, helyes-e, ha valaki a feleségét hozza helyzetbe azzal, hogy az önmaga által vezetett szervezetnél ad neki munkát, ráadásul delegálja még egy alapítvány kuratóriumába is, ahol tiszteletdíj jár.