galéria megtekintése

Futó bűnbakok

8 komment


Cseri Péter

A vörösiszap-per elsőfokú ítéletének indoklását tárgyalótermi anekdotával kezdte Szabó Györgyi bírónő, amely szerint egy híres ügyész perbeszédében egyszer azt mondta, „márpedig ezért a bűncselekményért valakinek bűnhődnie kell". Mire a bíró kiigazította: „Nem valakinek, hanem annak, aki elkövette." Nyilván nem véletlen, hogy a Veszprémi Törvényszék bírája az általa kihirdetett totális felmentő ítélet mellé szükségesnek látta felidézni ezt a párbeszédet.

Pontosan tudta, hogy elemi erejű fölháborodás fogadja majd a verdiktet, ami jogi nyelvről magyarra fordítva azt jelenti: nem lehet az iszaptragédia következményeit – tíz ember halálát, sok százak sérülését és a környezeti károkat – a vádlottak padjára ültetett 15 ember nyakába varrni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek személy szerint is meghatározható felelősei a történteknek, ám őket a vádhatóság nem állította bíróság elé. Talán nem is kereste.

Kézenfekvőnek tűnt a Mal Zrt. vezérkarára zúdítani a felkorbácsolt indulatokat. Az ugyanis viszonylag hamar kiderült, hogy a Mal polgári értelemben „bűnös" (számos jogerősen lezárt kártérítési perben mondták már ki a cég felelősségét az okozott vagyoni és nem vagyoni károkért), márpedig a tárgyalótermeket csak híradóbejátszásokból ismerők számára a kártérítési és a büntetőjogi felelőség közötti különbség értelmezhetetlen.

 

A cégvezetők is mindent megtettek azért, hogy magukra húzzák a népharagot. Bakonyi Zoltán vezérigazgató az iszapömlés után egy nappal arról győzködte a tévéstábokat, hogy a vörös, lúgos folyadék nem veszélyes, nincs káros hatása, miközben a háta mögött mentősök rohangáltak, önkéntesek kutattak holttestek után a méteres iszapban. Érthető, hogy az egész ország rácsok mögött akarta látni az érzéketlen topmenedzsert. Ám a börtönhöz az kevés, hogy belegyalogolt az emberek lelkébe, a büntető törvénykönyvet is lábbal kellett volna tipornia. A bíróság – első fokon – úgy látta, odáig nem merészkedett. Nem miatta és a kollégái miatt szakadt be a tározó fala. A hivatalos indoklás szerint előre nem látható, elkerülhetetlen „altalaj eredetű stabilitásvesztés" okozta a tragédiát.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne történt volna emberi mulasztás. Ajkán nem természeti katasztrófa következett be, a vörös iszapot nem földrengés, szökőár vagy lavina indította útjára, és terrorcselekmény gyanúja sem merült föl. Az iszapkazetta ipari létesítmény, márpedig az ipari létesítmények katasztrófáinak szükségszerűen van személyi felelőse is. Valakik hibáztak. A törvényszék adott is tippet az ügyészségnek, merre kereshetné a vádlottakat. Azok körében, akik annak idején kiválasztották a tározó helyét, akik megtervezték, akik megépítették. Csakhogy azóta több évtized eltelt, az érintettek már vagy nem élnek, vagy elévült a büntethetőségük.

Bakonyi és társai viszont közelebb vannak. A balhét meg elviszi a bíróság, amely futni engedte a bűnbaknak felkínált menedzsereket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.