galéria megtekintése

Füstadó

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 14. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Lassan választaniuk kell a Magyarországon lévő nagy cégek vezetőinek, hogy az Orbán-kormányhoz kívánnak lojálisak lenni, vagy – ha már annyit beszélnek a cégeik társadalmi felelősségvállalásáról – kiállnak-e a vásárlóik jogaiért is? Természetesen egy demokratikus jogállamban nincs és nem is lehet értelme egy ilyen felvetésnek.

Azonban az Orbán-Magyarország már egyre kevésbé az, még akkor is, ha nehéz elbúcsúzni az illúziójától. Nem csoda, ha eddig a cégek is a kormánnyal való különbéke útjait keresték. Elvállaltak stratégiai partnerségeket, biodíszletként pózoltak a piacot mélységesen lenéző kormányzati potentátok mögött, tűrték a naponta rájuk sütött bélyeget, azt, hogy ők a „multik”, rogyadozó térdekkel, de tudomásul vették a rájuk rótt legváltozatosabb büntetőadókat vagy kormányzati hátterű piacszerzést. És végül a kasszánál mindennek az árát megfizettették velünk, a vásárlóval.

Így történt ez a dohánypiacon is. A nagy dohánygyártó cégek egy éve még segédkeztek is ahhoz, hogy a kormány a trafikrendszerrel romba döntse piacukat, tétlenül végignézték, ahogy a Nagy Fideszes Piacfoglalás során kisemmizik a velük éveken, évtizedeken át egy hajóban evező trafikosokat, végül a vásárlóikkal együtt megfizették a kormányzati ámokfutás árát.

 

Azonban a most bejelentett dohányipari büntetőadók fényében erősen kétséges, hogy megérte-e nekik cserbenhagyni az üzleti partnereiket, vásárlóikat és – nem utolsósorban – az elveiket. Az RTL már ki mert állni az állami hatalommal visszaélő politikai formáció zsarolásával szemben. A dohánylobbi eddig hallgatott. Kérdés, most is így lesz-e.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.