galéria megtekintése

Füst

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 15. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Az előző egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós azonnal a cigarettához nyúlt, ha szorult helyzetbe került, s valami jót kellett mondania. Ilyenkor sorolta a kormány dohányzásellenes intézkedéseit. Volt bőven.

Egyre drágább a cigaretta, de akinek telik rá, az sem gyújthat rá ott, ahol akar. Kiszorították őket a buszmegállókból, az üzletek bejáratától, a vendéglátóiparból, úgy, ahogy van. Csak 2012-ben háromszor is emelte a kormány a dohánytermékek jövedéki adóját, 40 ezerről hatezerre csökkentette a cigarettát is kínáló boltok számát.

Ám úgy látszik, hogy mindez mit sem ért. Nem csökkent a rendszeres dohányzók aránya, a fiatalok körében pedig többen cigarettáznak, mint hat évvel ezelőtt. Annyi eredmény látszik, hogy a kocadohányosok száma csökkent, megerősödtek viszont a profi csempészek és feketekereskedők. A cigarettaforgalom visszaesése mögött ugyanis nem a tömeges leszokás, hanem vásárlási stratégiaváltás van. Dobozos cigaretta helyett inkább dohányt vesznek az emberek, vagy a feketepiacon vásárolnak. Piackutatók szerint a dohány-feketepiac részesedése tíz százalék fölé nőtt, ami 50 milliárd forint körüli forgalmat jelent.

 

Aki próbált már leszokni, vagy leszokót segíteni, az tudja: az egészség elvesztésével való riogatás kevés. A siker inkább attól függ, hogy a leszokáshoz mennyi fogódzót, támogatást kap az, aki szabadulna a függőségétől. Pusztán a kényszer miatt biztosan nem megy.

Az ember bonyolult, a kormányzati sikerpropaganda mulandó, a tények makacsok, a dohányzás továbbra is árt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.