galéria megtekintése

Függöny le

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 18. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Ha volt olyan vívmánya a rendszerváltást követő évtizedeknek, amit világnézeti hovatartozástól függetlenül mindenki elismerhet(ne), az a határokon átívelő nemzetegyesítésnek nevezett folyamat. Egy ország, amely körös-körül önmagával határos, sem erkölcsi, sem praktikus megfontolásokból nem fordíthatja vissza saját határai átjárhatóvá tételének folyamatát: a magyar hazát csak úgy adhatjuk vissza azoknak, akiket a történelem kiszakított belőle, ha a meglévő korlátokat fölszámoljuk, és nem építünk újabbakat helyettük. Ebben nyilvános politikai konszenzus sohasem volt ugyan, ám a társadalom nagyobb része mindig egyetértett abban, hogy aki magyar, azt nem fogjuk mesterséges akadályokkal elválasztani magunktól – és a politika tartotta is magát a többségi véleményhez.

A déli határ hézagossága, amiért most az ötödik éve kormányzó hatalmi elit a nyílt színen háborog, éppen ennek a hallgatólagos megállapodásnak a következménye: a magyar–szerb határszakaszt sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-, sem az Orbán-kormány nem kívánta a schengeni övezet külső határaként üzemeltetni, mert mindannyian tekintettel voltak a Vajdaságban élő mintegy 250 ezernyi (vásárolni, gyógyulni, tanulni, dolgozni, rokont látogatni is rendszeresen átjáró) magyarra.

Hogy valóban nagyságrendekkel többen akarnak-e most abból az irányból „illegálisan” átszökni, mint mondjuk a délszláv válság, az afganisztáni vagy az iraki háború idején, arra nem vennénk mérget, de talán nem is az a lényeg, hogy milyen tényeket állítunk szembe a napi politika elvárásait kiszolgáló idegenellenes érvrendszerrel. Fölidézhetnénk a rendszereket elválasztó vasfüggöny lebontásában semmilyen szerepet nem játszó, de a siker fényében a húszéves évfordulón boldogan sütkérező Orbán Viktor 2009-es szavait arról, hogy milyen tanulságot kell levonnunk a szabadság visszaszerzésének élményéből. Az akkor még ellenzéki Orbán szerint a demokráciában is azokra az értékekre kell építenünk, amelyek a diktatúrában megtartottak bennünket: az emberi szolidaritásra, a keresztény hitre és az emberi méltóság tiszteletben tartására.

 

A mai kormányfő korábbi álláspontjaiban következetességet találni azonban legalább olyan meddő erőfeszítés, mint szögesdrót kordonoktól várni a felbolydult világ egyensúlyának helyreállását. Mindezek helyett tehát mindössze annak tudatosítására szorítkozunk: negyedszázaddal azután, hogy a sors kegye folytán visszakaptunk valamit (ti. az egység újraépítésének lehetőségét) abból, amit a magyar nemzet 1920-ban egy igazságtalan nagyhatalmi diktátum nyomán elveszített, a magát jobboldalinak, kereszténynek és – mindenekfölött – nemzetinek nevező Orbán-kormány önként, senkitől sem kényszerítve négyméteres drótkerítést emel az egyik trianoni határon, egy olyan területen, ahol ’89 előtt sem volt soha összefüggő műszaki határzár.

Mi azt tanultuk a történelemből, hogy a nemzetrészeket elválasztó függönyt sokkal könnyebb leengedni, mint később fölhúzni – mások, úgy fest, nem tanulnak semmiből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.