Fóbiáink

Csakhogy a Medián nemrégiben közölt felmérése szerint Magyarországon nem növekedett, hanem csökkent az antiszemitizmus. Még úgy is, hogy a fővárosban rejtélyes módon megugrott az antiszemiták aránya – a vizsgálat eredményének ezt a részét azonban a szakértők erős kételyekkel fogadják.

Bármennyire kínálkozik is az ok és okozati összefüggés, nem valószínű, hogy a tapolcai győzelem levezethető lenne a Jobbik – mostanában egyre inkább titkolt – rasszizmusából. Tekintsünk el annak ismertetésétől, hogy mit gondolunk néppárti fordulatukról. Lényegesebb, hogy mit gondolnak a szavazók. A Political Capital elemzői aligha tévednek, amikor állítják: a választók kritikus tömege nem tartja már szélsőségesnek a pártot, ledőltek a tabuk, amelyek főképp a bizonytalan választók jelentős részét távol tartották a Jobbiktól.

A Medián szerint a tudományos életben sincs egyetértés arról, hogy mi számít antiszemitizmusnak. Éppen ezért – idézzük a vizsgálat összefoglalóját – az antiszemitának tartott kijelentések megítélése és az erről szóló viták nem tudnak nyugvópontra jutni. Az emberek elsöprő többsége saját bevallása szerint a privát szférájában nem, csak a nyilvánosságban találkozott antiszemitizmussal: a megkérdezettek véleményét a média és a politika határozza meg, nem a személyes tapasztalat.

A zsidóellenes nézetek nem önmagukban léteznek. Az antiszemitizmus összefügg a nacionalista, rendpárti attitűddel, a másság különböző formáinak elutasításával.

Ijesztően sokan gondolkodnak így. Ránk, magyarokra különösen jellemző, hogy mindentől fóbiánk van, amit idegennek érzünk. Néha még saját magunktól is. Közben szorgos aprómunkával sikerült kitermelnünk egy olyan politikai elitet, amelytől a legkevésbé sem remélhetünk gyógyulást.