Tisztelt Lévai Anikó, Miniszterelnökné Asszony! Elnézését kérem a zaklatásért, de súlyos ügyben fordulok Önhöz, a legkisebb lányáról van szó, a 11 éves Flóráról. Több évre visszamenőleg visszanézheti, hogy miközben az Ön férjének kíméletlen kritikusa vagyok, családi intimitásokkal soha nem foglalkoztam, az ezzel kapcsolatos pletykáktól és nemtelen híresztelésektől mindig is távol tartottam magam.
De most szólnom kell. Mint ismeretes, az Ön férje múlt hétvégén a Tusványoson lépett fel, ahová a Facebook-oldala tanúsága szerint magával vitte bűbájos és romlatlan Flóra lányukat is, tán nem is gondolva arra, hogy mekkora veszélynek lesz kitéve. Jaj, nehogy azt higgye, hogy olcsó poénként most az Ön férjének előadására gondolok. Nincs azzal semmi baj, ahogyan ő is utalt rá, minden évben túl kell szárnyalnia az előző évi produkciót, s olyat mondani, amitől hónapokra kifekszik Európa, riadókészültségbe helyezi magát a Fehér Ház, s megint mindenki róla beszél. Ebből a szempontból magam már régóta nem osztozom a honi ballib aggodalmakban és felháborodásában, sőt egyáltalán nem tekintem az Ön férjét gonosz diktátornak. Sokkal inkább magaménak vallom az egyik kommentelő értékelését, miszerint férje eljutott oda, hogy sikeresen tölti be azt az űrt, amit szegény Gábor Zsazsa hagy maga után szép lassan; beszél, csak beszél, hogy beszéljenek róla.
Azt mondjuk nem értem, hogy férjének miért kellett az első sorban ülő Martonyi volt külügyminisztert s egyáltalán a kormánya egykori kommunistáit és besúgóit megsérteni azzal, hogy a baloldaliak nem szeretik a magyarokat, mert azok magyarok. Továbbá Ön nemrég nagylelkűen személyesen nyújtott át adományokat a nagyfai menekülttábor lakóinak, köztük olyan afrikai feketéknek, akik a férje szerint milliószám foglalják el kontinensüket, hogy megerőszakolják fehér asszonyainkat; Svédországot már le is rohanták. Hogyan adhat ön segélyadományt ilyen négereknek, elvéve azt a magyar gyerekektől, a mi gyerekeinktől?
