Számoljunk egy kicsit a bérekkel. A 2015-ben érvényes adó- és járulékszabályok szerint a megcélzott nettó 100 000 forintos minimális bérhez 152 672 forintos bruttó bér tartozna, ami a munkáltatónak 196 183 forintjába kerülne. Az idei bruttó 105 000 forintos minimális bért (amelynek nettója: 68 775 Ft) azonnal 45,4 százalékkal (!) kellene növelni ahhoz, hogy az MSZP által kitűzött nettó cél megvalósuljon. A 45,4 százalékos bruttó béremelés azt eredményezné, hogy a jelenlegi 134 925 forintos teljes munkáltatói bérteher egy pillanat alatt felemelkedne 196 183 forintra, így a vállalkozói többletköltség havonta és dolgozónként 61 258 forinttal nőne. Jövőre – alig érzékelhetően – annyit változik a helyzet, hogy a 16 százalékos szja-kulcs 15-re csökken, a munkavállalói nettó pozíció kismértékben, de automatikusan javul, a munkáltatók helyzete viszont az erőteljes bérnyomás miatt akár romolhat is.
Az MSZP közleményében felsorolt egyéb bértételekre már nem végeztem el a fenti számításhoz hasonló műveletet, hiszen az eddigiekből is jól érzékelhető, hogy a szocialisták által megfogalmazott bérigények rapid teljesítése a mostani gazdasági és politikai környezetben irreális. Ellenzékből persze nyugodtan elő lehet állni bármivel, de minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy a most meghirdetett jelszavaknak és követeléseknek semmi közük a realitásokhoz, nincs mögöttük értelmezhető közgazdasági megfontolás, tehát nem kell „félni” gyors valóra válásuktól.
Hibának tartom, hogy a nagy léptékű béremelési javaslathoz nem csatoltak teljes körű és koherens adó- és járulékkoncepciót. Egy több alkalommal kormányzó pártnak már illene tudnia, hogyha reformértékű elképzeléssel rukkol elő, akkor nem spórolhatja meg az intézkedéstervezet komplex hatásvizsgálatát és annak ismertetését. Csak címszavakban: szükséges a versenyképességi analízis, a munkaerő-piaci prognózis, a közfoglalkoztatási díjazás és a minimális bér jövőbeni viszonyának, a jövőbeli szja-rendszernek a meghatározása, az ágazati, regionális és költségvetési hatások elemzése stb. Elnagyolt és felületes megközelítés, hogy a vázolt béremelés forrásául a költségvetés jövő évre várható extra bevételét (400 milliárd forint), a feketegazdaság tisztításából származó 200 milliárdot, a NAV által nyilvántartott köztartozások behajtásából származó összeget (1000 milliárd forint) és egyéb költségvetési megtakarításokból származó tételeket (200 milliárd) jelöltek meg a szocialisták, összesen 1800 milliárd forintot. Ez az összeg a magyar GDP 4,5-5,0 százaléka, és az állami költségvetés kiadási főösszegének 10,9 százalékát teszi ki. Ilyen arányú és méretű átrendezést indokolt lenne jól megalapozni, már csak azért is, mert a bérfejlesztés az MSZP szándéka szerint rögtön „ketyegne”, a forrásául szolgáló fedezet pedig a későbbiekben vagy bejön, vagy nem. Ha nem, akkor mi van? Utánuk a vízözön?
A radikális bérkövetelés mindig jól hangzik, és a sok százezer érintett munkavállaló bizonyára örülne neki, de. Fölösleges, mi több, káros az alacsony keresetű embereket azzal szédíteni, hogy akár a közszolgálati szférában, akár az üzleti szektorban reális esélye lehet annak, hogy a munkabérek konkrét fordulónappal 40-50 százalékkal meglóduljanak. Az évi 2-3 százalékos növekedési potenciállal rendelkező Magyarországon ez azért is lehetetlen, mert az állami jövedelemkoncentráció és az élőmunkateher rendkívül magas, a vállalkozások tőkeszegények és túladóztatottak (csak különadóból 14 van). A vállalkozói/munkavállalói befizetéseket a központi költségvetés rosszul rangsorolva, pazarló módon emészti fel. Az állam működtetése drága, költekezése sokszor ésszerűtlen, egyes területeken alulfoglalkoztatás, máshol viszont létszámfelesleg tapasztalható. Köztudott az is, hogy a központi és önkormányzati irányítás rengeteg indokolatlan adminisztrációs terhet ró a munkáltatókra és az ország polgáraira, ami szintén költségnövelő tényező. A közszféra bérhelyzetét az is rontja, hogy a különféle életpályamodellek és a merev táblázatos bérstruktúrák alig-alig fogadják be a teljesítményarányos bérezés elemeit, így a közszolgálati szektorban a bér ösztönző ereje és differenciáló hatása nem érvényesül.
Természetesen értem és érzem, hogy mindenki számára elfogadhatatlan a dolgozói elszegényedés, és az is nehezen tolerálható, hogy – elsősorban az alacsony kereseti lehetőségek miatt – „kitántorgott” Európába félmillió emberünk. De a jogos bérérzékenység hangos kinyilatkoztatása során se feledjük: az osztrák és a német gazdaság hatékonysága sokszorosa a magyarnak. Eltérő teljesítmények, eltérő munkajövedelmek. A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) egy hónapja közzétett versenyképességi rangsorában Németország a 4., Ausztria a 23., Magyarország a 63. helyet foglalja el. (Egy évvel ezelőtt a 60. volt.) És azt is érdemes tudni, hogy a 8,5 milliós Ausztria háromszor annyi GDP-t „termel”, mint a 9,8 milliós Magyarország. Ezért (is) lehetséges az, hogy német és osztrák barátainknál egy targoncás bruttó bére 1380, a műszaki rajzoló bére 1600, az asztalosé 2500 euró.
Életerős, kreatív és képzett fiataljaink már jól érzékelhetően hiányoznak a hazai munkaerőpiacról, a járulékbefizetéseik pedig a nyugdíj- és egészségügyi kasszából. Csak remélni lehet, hogy az itthoni, nagy hozzáadott értékű produktumot előállító cégek – jó példát mutatva – már a közeli jövőben is méltányos bérrel honorálják a színvonalas teljesítményeket, és Magyarországon tartják a feltörekvő generációt. De az évtizedek óta vágyott általános érvényű „bérreform” egy valódi piacgazdaságban nem működik központi vezényszóra, és főként nem érvényesülhet egyik napról a másikra. (Emlékezzenek az „elvárt béremelés” halva született ötletére, nem is beszélve a dicstelen „bérkommandó” létrehozására, majd gyors visszavonulására.) A végrehajtó hatalomnak nem az feladata, hogy a vállalkozói szektor béreinek megállapítását szigorú korlátok közé szorítsa, hanem az, hogy olyan gazdasági-társadalmi klímát biztosítson és olyan szabályozórendszert alkosson, amelynek keretei között dolgozók milliói és vállalkozások százezrei számára lehetséges a fejlődés, az előrelépés.
Hamarosan megkezdődnek a 2016-ot érintő makroszintű bértárgyalások. A kötelező bértarifaként funkcionáló minimális bér és garantált bérminimum, valamint a nemzetgazdasági szintű átlagkeresetajánlás meghatározása a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közös feladata és felelőssége. A szakmai alapokon nyugvó bérvita soha nem zárja ki a szociális megfontolásokat, és ezzel mindhárom tárgyaló fél képviselői tisztában vannak. A hirtelenjében kitalált és irreális „telefonszámok” harsány bemondására nem vállalkozhatunk. Ezt meghagyjuk másoknak.
A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
