Újra és újra megnézzük a híradót, cigány asszonyok mutatják befáslizott lábukat, nem lehet mit tenni, legközelebb hosszú nadrágban vagy csizmában kell gyomlálni.
Ám hogy valami biztató is legyen a történetben, a baksi polgármester nem lapít, és nem is tesz sejtelmes nyilatkozatot arra vonatkozólag, hogy a súlyosan sérültek között vannak rendes cigányok és vannak gazember cigányok (keszthelyi kollégája előrébb tart, csak ő más vonatkozásban), hanem azt mondja, ezek az emberek dolgozni mentek, és munka közben érte őket a baleset, tehát segíteni kell rajtuk.
Az önkormányzati képviselők most saját zsebből dobnak nekik össze pénzt kötszerre, orvosságra, meg hogy haza tudjanak menni, ha pedig a munkások a bíróságon keresnék az igazukat, a község állja az ügyvédi költségeket – akárha egy mesébe csöppennénk, írjuk is le gyorsan a polgármester nevét: Búza Zsolt; lám, még a neve is szép.
Közben intenzív erőkkel nyomoz a rendőrség, vizsgálódik a szakszervezeti szövetség, a magyar nők szövetsége, kiszáll a munkavédelmi főfelügyelőség, s tán már a terrorelhárítás is készenlétben áll a jegenyék mögött megbújva, mert hogy valaki el lesz kapva, az biztos, valakinek felelnie kell a történtekért.
Mondja is egy ember, nem igaz, hogy a fejesek nem tudtak a dologról, hiszen amikor az egyik kijött a földekre, tetőtől talpig védőruha volt rajta, nem parádézott bermudában, tudta az nagyon is, hogy vigyázni kell a petrezselyemmel.
Ami bennünket illet, tudatlanok vagyunk. Ennélfogva igyekszünk nem véleményt formálni, nem előítélkezni, ámbár ez nem könnyű, mert nehéz vidék ez, fel és le az országhatárig az; mi magunk is láttunk cigányokat és vendégmunkásokat gyomlálni meg ólban lakni, s nemhogy védőruhában, de emberhez méltatlan göncökben hajladozni; lent, délen egy polgármester direkt dicsekedett azzal, hogy rabszolgaként tartják falujában a románokat.
Ám mi van, ha most nem erről van szó, hanem sokkal rosszabbról, s csakugyan a társadalmi tudás akadt el, nagyapáink nem mondták el, hogy a petrezselyemmel is vigyázni kell, vagy elmondták, de mi elfelejtettük és nem adtuk tovább; valahol valami megint elveszett, s erre nagyon rá lehet fizetni.
Valami Túróczit is emlegetnek, hogy ő vezeti a kertészetet, s hogy ő volna a felelős. Mi nem ismerjük Túróczit sem és a többi vezetőt sem, és azt se tudjuk, hol tart a rendőrségi nyomozás, ám el tudjuk képzelni, hogy se Túróczinak, se a többinek nem volt tudása a veszélyről; s ez a lehető legrosszabb.
Mi is csak ülünk rettentő eszünkkel a verandán, előttünk egy csokor petrezselyem; nézzük bután, védtelenül.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
