galéria megtekintése

Figyeljünk a finnekre

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 29. számában
jelent meg.

Dr. Takács Imre

Az Európai Parlament szocialisták és demokraták frakciója, valamint az MSZP parlamenti frakciója a Szegénység elleni küzdelem és a generációk együttműködése címmel konferenciát tartott az Országházban. A jeles rendezvényen előadást tartott Pasi Tuominen finn oktatási miniszter is.

Pedagógusberkekben közismert, hogy a finn diákok kiváló eredményeket érnek el a nemzetközi versenyeken. Az előadó hangsúlyozta, hogy az 1986-ban megalkotott oktatási program széles körű egyeztetés alapján készült el, az oktatáskutatók és neves pedagógusok közreműködésével. Finnországban hazánkkal ellentétben nem a kapkodás, a tűzoltómunka jellemzi az oktatás irányítását, hanem megalapozott hatástanulmányok alapján változtatnak az oktatási rendszeren.

A finn oktatási rendszer az egyenlőségre épül, ezért nemcsak az általános iskolákban, hanem a felsőfokú oktatási intézményekben is az állami költségvetés fedezi az oktatás-nevelés összes költségét. A magániskolák működési költségeit is az állam finanszírozza. Így a kevesebb jövedelemmel rendelkező családok gyermekei előtt is nyitva áll az út tehetségük kibontakoztatására. Ezzel szemben hazánkban az egyetemeken és a főiskolákon nem ingyenes az oktatás, ezért a szegény családok gyermekei előtt zárva van a tudás kapuja.

 

A finn költségvetésből az oktatásra, kutatásra igen jelentős forrást biztosítanak, ami megalapozza a gazdaság kiegyensúlyozott növekedését is. A miniszter hangsúlyozta, hogy csak mindenki számára lehetőséget biztosító színvonalas oktatással lehet a szegénység ellen fellépni.

Finnországban biztosítják az iskolák autonómiáját, a tanárok jól kidolgozott alaptantervre építve függetlenséget élveznek, igyekeznek a kreatív gondolkodásra nevelni a diákokat. Finnországban legnagyobb kincs a tanár, kinek presztízse igen nagy. Hazánkban ez sajnos egészen másképp van.

Az előadó rámutatott arra is, hogy a családi háttér jelentősen befolyásolja a diákok teljesítményét, motivációját. A tanárok arra törekednek, hogy azoknak a tanulóknak a tudás iránti vágya is erősödjön, akiket szüleik kevésbé erőteljesen ösztönöznek a tanulásra. A tanárok igyekeznek rámutatni arra, hogy mennyire célszerű a tudással elérni a rendteremtést.

Németh László is megfogalmazta, hogy „van-e szebb annál, mint abban a sok véleményben, benyomásban, névben, számban, amit a természet és civilizáció elménkre szórt, tudással, a tudás kigyújtotta gondolkodással szép rendet teremteni”.

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.