A Fideszben pedig különösen egyértelmű, hogy „nem lehet más a politika”. A hatalomra törő vagy azt megtartani akaró gépezetet pénzzel kell etetni, a jog nem egyformán érvényes „a mi kutyánk kölykeire” és az ellenfelekre, vazallus kezét nem engedjük el, csak ha nagyon muszáj, és akkor sem egészen.
Van azonban, akiről éppen a saját szövetségesei kezdik úgy érezni: túlmegy minden határon. Hogy aki őt vállalja, az a választóit és a saját tisztességét árulja el. Hogy a politika mégiscsak több a közpénzek enyves kezű elköltésénél.
Kiskunfélegyházán az az oldal, amelyik szembefordult Kapus Krisztián polgármesterrel, inkább az utóbbiak közül állt össze. Főként az ő csoportjuk munkájának eredménye, hogy Lezsák Sándor parlamenti választási eredményei a Fideszen belül az öt legjobb között voltak. Ők valamennyire beleláttak Kapus Krisztián helyi játszmáinak kártyáiba, és nem akartak vele még egy ciklust.
A testületből többen megpróbáltak hatósági kivizsgálást kérni, a nyomozó hatóságokról azonban minden bejelentés lepergett. Ahol a bizonyíték sem bizonyíték, ott nincs mit tenni.
Egy olyan pártban, ahol nincs demokrácia, ahol magyarázat és megbeszélés nélkül durván fölülírják a helyi tagok többségi véleményét, ezt nem fogadják el. Ha valaki mégis ragaszkodna az álláspontjához, azt kizárják, száműzik. Aki nincs velünk, az nincs – mondja erre a politikai szóhasználat.
A veterán Lezsák Sándor nyilván nem könnyen vállalta föl az óvatos döntést, hogy támogassa helyi szövetségeseit, akiknek rengeteget köszönhet, és ifjúkori önmagára is emlékeztethették. Ő jobban tudhatja a kívülállóknál, milyen az, ha valaki nincs velük, ezért elkezd nem lenni. Kikerül „a hatalom védte bensőségből”, és fél, hogy bosszút állnak, utánanyúlnak, elszívják előle a levegőt. Egyedül érzi ott kívül magát. De csak addig, míg kevesen vannak ott, akik „nincsenek”. Minél többen lesznek, annál könnyebben elhiszik, hogy Kapus Krisztián (és a hozzá hasonlókat választó Orbán Viktor) világán kívül is van élet.
