galéria megtekintése

Fidesz vs. Fidesz

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 11. számában
jelent meg.


Cseri Péter
Népszabadság

Jó eséllyel bekerülhet a politikatörténeti tankönyvekbe a kormánypártok hatalomtechnikai újítása: az Orbán–Simicska-háború kirobbanása óta a Fidesz-kormány heves kampányba kezdett a Fidesz-kormány ellen. Ha közelebbről vesszük szemügyre a dolgot, kiderül: valójában a harmadik Orbán-kabinet rontott rá a másodikra.

Szó, mi szó, Lázár János és kommunikációs csapata nincsen valami jó véleménnyel az elmúlt évek kormányzati teljesítményéről, legalábbis azon szeletéről, amely bármilyen módon is kapcsolódik a Közgép-tulajdonos tevékenységéhez. A kancelláriaminiszter és társai a nyilvánosság előtt visszafogottan fogalmaznak, ha szóba kerül Simicska Lajos neve, ugyanakkor a nagyvállalkozó személyéhez köthető ügyletek egymás utáni leleplezésével ellenzéki pártokat megszégyenítő, látványos kormánykritikát gyakorolnak.

Az M4-es autópálya leállítását magyarázva például Lázár súlyos vádakkal sorozta meg a legkülönbözőbb kormányzati szerveket. Bár szó szerint nem hangzott el, de szavaiból nyilvánvalóan következik, hogy felelősség terheli mindazokat, akik zöld utat adtak egy százmilliárdos beruházásnak anélkül, hogy arra a pénzügyi fedezet rendelkezésre állt volna. Lázár – valószínűleg feledékenységből vagy egyéb, általunk nem ismert okból – csupán annyit mondott, hogy az Európai Bizottság az M4 támogatásával kapcsolatban „hol lebegtetett, hol kizárt, hol reménnyel kecsegtetett”, ami magyarra fordítva annyit tesz: az unió halvány ígérvényére a kormányzat tízmilliárdokat ölt bele egy olyan autópályába, amely Európa gyanúja szerint méregdrága, kivitelezői pedig közösen játszották ki a jogszabályokat. Az ügy miatt több tárcánál is fejek fognak hullani, kormányzati szereplőket állítanak fel a székükből – akarta még alighanem hozzátenni Lázár, de minden bizonnyal meggondolta magát, valószínűleg belefáradt a Fidesz-kabinet ostorozásába.

 

Már csak azért is érthető, hogy olykor visszavesz az önleleplezés tempójából a kancelláriaminiszter, mert egy másik területen szintén csúnyán beszólt saját kormányának. Nem átallotta kijelenteni, hogy az agrártárcához tartozó földalapkezelő szervezet – felrúgva a kabinet birtokpolitikai alapelveit – korábban elfogadhatatlan módon oligarcháknak juttatta állami földek bérleti jogát (Simicska Lajosnak például 1440 hektárt, amit csak nemrég vettek vissza tőle.) Igaz, Lázár nem ezeket a szavakat használta, de hogyan másképp értékelhetnénk minapi kifakadását, miszerint a területek visszavételével „a kevesek helyett most többen részesülhetnek az állami földek használatából, ami lehet, hogy egy embernek rossz, de mindenki másnak jó”. Lázárban itt is bennragadt egy mondat, amely szerint a korábbi kormányzati gyakorlat miatt elnézést kér, többé ilyen nem fordul elő, és mielőbb körmére néz a felelősöknek.

A „simicskátlanítás” tempóját látva, a következő hónapokban azzal számolhatunk, hogy az Orbán-kormány prominensei az eddiginél is hevesebb támadásokat indítanak.

Saját maguk ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.