Azért is, mert átvette politikai példaképének retorikáját, s egy ideig mindketten valamennyi menekültet terroristának, bűnözőnek, liliomtiprónak kiáltották ki. A romakártyát is előhúzták, a két szomszéd állam demokráciájának nagyobb dicsőségére. Még a déli kerítés is megtetszett neki, viszont amerikai csúcstechnológiával, méghozzá olcsóbbal szeretné a magyarokat nemcsak utánozni, hanem lepipálni.
A szlovák kormányfő azonban a pávatáncot még nem tanulta meg, miként azt sem, hogy meddig lehet feszíteni az uniós húrt. Nyilván már az alig fél év múlva sorra kerülő hazai parlamenti választásokra gondolva döngette a mellét, hogy ameddig ő a kormányfő, Brüsszel egyetlen menekültet sem kényszerít a hazájára, majd pedig perrel fenyegette meg az Európai Bizottságot a minősített többséggel és nem konszenzussal meghozott döntés miatt, hol ott erre a megoldásra az a lisszaboni szerződés nyújt lehetőséget, amelyet Szlovákia is ratifikált, éppen az ő első kormányának regnálása idején.
Fenekedéseivel egyedül maradt. Újabban már otthon is egyre többen olvassák a fejére csúsztatásait. Többek között azt, hogy Pozsony idáig már 2024 kínainak, csaknem 300 iráninak, összesen mintegy háromezer, a szlovákiaitól eltérő kultúrájú embernek adott letelepedési engedélyt. Most viszont első körben alig ezer menekültet kell befogadnia, ráadásul – mint minden tagországnak – joga lenne elutasítania minden olyan menekültet, akiben biztonsági kockázatot gyanít.
Brüsszelben az európai szocialisták már meglebegtették, hogy a szolidaritás hiánya miatt Robert Fico pártját kizárhatják soraik közül. Szlovákia pedig a néhai bezzegország kitüntető státuszából akár brüsszeli szégyenpadra is kerülhet, amely hosszabb távon akár az ország elszigetelését is jelentheti. Hacsak a miniszterelnök sürgősen nem tanulja el magyar kollégájától, miként kell a hazai hősködéseket követően Brüsszelben jófiúnak mutatkozni.
