Teszi mindezt azzal az ürüggyel, hogy a NATO kelet felé nyomul, ő pedig csak meg akarja védeni a szovjet birodalom összeomlása után hátramaradt orosz kisebbséget. Putyin távolabbi célja azonban az, hogy kiterjessze Oroszország politikai és gazdasági uralmát az ország határain túlra. A Krím félsziget bekebelezése és a kelet-ukrajnai háború is ennek a tervnek a része. Európának rengeteg veszítenivalója van.
Az Európai Uniónak szívügye a demokratikus kormányzás eszméje, Putyin pedig ennek ellensége. Putyin azzal próbálkozik, hogy befolyást vásároljon magának Európában, hogy alááshassa az EU eltökélt ellenállását agressziójával szemben, és egyszerre támogat bal- és jobboldali pártokat Görögországban, Magyarországon, Bulgáriában, Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Belgiumban és Franciaországban.
Ezzel egy időben Oroszország energiaforrásait használja arra, hogy befolyást szerezzen az európai gazdaságok felett.
Putyin eltökélt, hogy elhallgattassa hazai ellenzékét, és megfélemlítse a demokráciára vágyó szomszédos országokat. Az ukránok és Oroszország más szomszédai, akik a demokráciával szimpatizálnak, igyekeznek saját maguk irányítani a sorsukat és ellenállni az orosz nyomásnak. A fókuszpont Ukrajna, de a látószöget tágítva érzékelhető, hogy Putyin agresszív stratégiája az egész térségben jelen van. A balti és a kelet-európai országok stabilitását és demokráciáját egy irredenta Oroszország fenyegeti. A Putyin-féle modell még nagyobb kihívást fog jelenteni az EU-nak, ha a modell csábítónak bizonyul az európai nacionalisták számára Görögországban, Magyarországon és másutt. Az Oroszország nukleáris fegyvereiből adódó bizonytalanság pedig sürgetővé teszi a válság feltartóztatását.
Milyen feltartóztatásról beszélünk? A „mézesmadzag és furkósbot" taktikája kulcsfontosságú. Oly mértékben kell elmélyíteni és kiterjeszteni a szankciókat, hogy azok vonatkozzanak az összes olyan orosz vezetőre és vállalatra, amely részt vesz Putyin bel-, kül- és biztonságpolitikájának megvalósításában. A Szovjetunióval ellentétben Oroszország nem rendelkezik önellátó gazdasági rendszerrel, gazdasága összefonódik a globális pénzügyi és tőkepiacokkal. Ez a függőség olyan környezetet teremt, amelyben az USA és az EU által kivetett gazdasági szankciók hatását valóban megérzi Putyin rezsimje és az orosz gazdaság.
A NATO-nak növelnie kell gyors reagálású erőinek jelenlétét a balti államokban és az első vonalban álló többi országban, hogy megelőzze az orosz haderő bármiféle nyugati irányú mozgását.
Az USA-nak el kell felejteni az Ukrajnába történő fegyverszállításra vonatkozó ajánlatát. Gazdasági lépések segítségével ugyanis jóval nagyobb eséllyel lehet eltéríteni Putyint, mint a háborús konfliktus fokozásával. Ukrajna felfegyverzése csak még inkább alátámasztaná Oroszország azon narratíváját, miszerint a háború nyugati provokáció.
Mivel Putyin hírhedten kevéssé tartja a szavát, az új szankciókat és a NATO fellépését úgy kell kalibrálni, hogy automatikusan intenzívebbé váljanak, ha az orosz agresszió folytatódik. A cél az, hogy Putyin érdekelt legyen az ukrajnai háború végleges lezárásáról szóló tárgyalásban. Garantálni kell Ukrajna szuverenitását és Oroszországgal közös határszakaszát cserébe a nagyobb mértékű helyi autonómiáért Kelet-Ukrajnában és az orosz kisebbség védelméért.
A mézesmadzagot pedig a szankciók fokozatos mérséklése, majd megszüntetése, a nemzetközi tőkepiacokhoz való hozzáférés helyreállítása és az Európai Unió és Putyin még csak szárnyait bontogató Eurázsiai Uniója közötti szabadkereskedelmi megállapodások lehetősége jelenti.
Putyin feltartóztatása a Nyugat kitartásán áll vagy bukik. Az Egyesült Államoknak és az EU-nak össze kell zárni az Oroszországot gazdasági és katonai nyomás alá helyező stratégia mögött. Ugyanakkor fel kell villantani Oroszország előtt a hosszú távú gazdasági és politikai kapcsolatok lehetőségét, amely kihozhatná Oroszországot elszigeteltségéből, és egy felemelkedőben lévő nagyhatalomnak kijáró tisztelettel övezné.
A cikk eredeti változata itt olvasható, angolul.
John Shattuck
A szerző nemzetközi jogtudós és emberi jogi vezető, a Közép-európai Egyetem (CEU) negyedik elnök-rektora
