galéria megtekintése

Felnőttképzés gyűlöletből

4 komment

Horn Gábor

Áll a kisváros kibérelt termében a ­levezényelt Fidesz-­képviselő és a törzsközönségüknek (ki más megy pártrendezvényre?) másfél órás gyűlölet­show-t tart.

A kisvárosban – többnyire – akadozik az orvosi alapellátás, a területileg illetékes kórház számos problémával küzd, a helyi egészségügyi mutatók drámaiak.

Munkanélküliség is van, hiány is van szakképzett munkaerőből, a szociális válság sok családot érint, csak a szűk helyi elit él jobban, mint négy éve. Az állam által elzabrált iskola rohad és hülyeségeket tanítanak benne, ha meg akarnak felelni a központi direktíváknak. A környékbeli földek jelentős hányadát pedig már nyilván einstandolták a fideszes haverok.
Minderről nem esik szó.

 

A beszéd arról folyik, hogy „ezek jönnek". Tudniillik a migránsok. Ezek a rendkívül alattomos, családunkra, biztonságunkra közvetlen veszélyt jelentő lények. Ott mondja ezt a bánatos semmi közepén, ahová nem menne senki, soha – legnagyobb sajnálatunkra egyébiránt, hiszen bizonyára számos szép része is van a környéknek és a városkának; ráadásul milyen jó lenne, ha élhető, vonzó célpontként tarthatnánk nyilván, ám sajnos nem az – a helybéli fiatalok is elhúznak onnan, ha tudnak.
Szóval itt a kisvárosban arról beszél a kormánypárti arc, amit felinstalláltak az agyába Budapesten. Most nem a rezsi, most nem a filozófusok, most nem a norvég civilalap, hanem a rettenetes migránsok. Ha harc, legyen harc, s bizony ennek a harcnak sok áldozata van: mind Magyarországon született – s a tudatukat megfertőző ártalom az, amelynek alapján győzelmet hirdethetnek a harcot indítók.

A menedékkérők új undok neve a migráns, használata általában inadekvát, de ez sem zavar senkit ott a kisvárosi gyűlésen, ahogy az sem, hogy akikről szó van, soha nem telepednének le az adott kisvárosba, sőt az országon is csak átmennének valahová, ahol jobb élet vár rájuk, onnan, ahol életük veszélyben van politikai, vallási okokból, vagy egyszerűen, mert totális háború sújtotta városukat.

Ám mire kilépnek a szeánszról, megtudják a jóravaló kisvárosiak, hogy „ezek" ellenségek, életünkre törnek.

A segély is kevesebb lehet, ha nem úgy szavazol, ahogy ezek mondják. Hol gyűlölet van, ott gyűlölet van, s nem hiányozhat persze az aljasan piti zsarolás sem.

Mi több, a jelenlévők megtudják azt is, hogy Brüsszel és az egész Nyugat is ellenség, csak mi tudjuk, mi a pálya, mi, akiknek a seggünk helyén is a fejünk van: irány október másodikán nemmel szavazni.

Ennek a Nyugat-ellenességnek megvan az a külön bája, hogy már az én felnőttéletemben a 70-es évektől kezdve sem alázták ilyen primitíven, ostobán és ócskán „a" Nyugatot. Ez inkább az ötvenes évek részvényvagdosó kapitalistát ábrázoló Ludas Matyi karikatúráinak a szelleme. (Mint ahogy Soros Györgyöt is – aki dollármilliárdokat öntött a magyarországi népjólétbe, egészségügybe – pont úgy gyalázzák, ahogy egy Szabad Nép fél órában a jointot vagy a Marshall-segélyt.)

Számos ilyen kisváros van, számos ilyen Fidesz-képviselő-automata, számos ilyen gyűlöletárasztó fórum.

A hatás nem marad el: az idegengyűlölet magvai termékeny talajra hullanak, a félelem beférkőzik az otthonokba, s hiába, hogy az egész totálisan nonszensz, jelen van s pusztít.

Nem, nem az egyszeri menedékkérő, sőt nem is az aljas és elvetemült terrorista árt itt nekünk (aki azt a világot pusztítja, ha tudja, Londonban, Párizsban, Brüsszelben, amely a legújabb Fidesz-narratíva szerint megérett a pusztulásra és nem a szolidaritásra, hanem a megvetésre érdemes). Nem, ami nálunk pusztít, az a kormánypropaganda. Kártékony hatása sajnos hosszú távú és mély, messze túlmegy azon, amire most közvetlenül irányul: a népszavazás fideszes sikerén. (Ami egyébiránt immár ténylegesen a kontinens hülyéjévé teszi a magyar miniszterelnököt – a nem elég hülyének lenni, hülyének is kell látszani szellemé­ben – hiszen, miután a pozsonyi csúcson – is – kiderült, hogy az európai közösségben nincs meg a megfelelő elszánás az egységes szolidaritási elv érvényesítésére, jobb híján nem lesz semmi a menekültek egy tört részének kvóta szerinti elosztásából sem, így az egész népszavazás de facto értelmetlen. Ezért történhetett meg, hogy bár voltaképp Orbán szája íze szerint alakult a szlovák fővárosban megrendezett csúcs, Orbán kudarcként beszélt róla, és ezt is a mozgósításra használta fel. Hiszen azt mégsem mondhatta, hogy lenyomtam a kollégák torkán, hogy „mi csak pénzt kérünk az Európai Unióból, a szellemiségét rühelljük, így a népszavazás elfelejtve, oszoljanak, kérem". Nem mondhatta, hiszen az egész népszavazás csak egy hatalompolitikai trükk, a Fidesz bázisának megerősítését szolgálja az egyre lepusztultabb és nem migránsokkal, hanem korrupciós ügyekkel elárasztott országban.)

Az idegenellenességre épülő kampányhoz rendeljük hozzá azt a közismert tényt, hogy elképesztően keveset költünk közoktatásra, azt is rosszul, polgáraink zöme nem beszél idegen nyelveket, a digitális írástudás, a mobilitási hajlandóság dolgában is messze elmaradunk a nyugati munkavállalóktól.

Nem csupán mélyen embertelen, ostoba és hazug tartalmakat halmoznak föl most napra nap, faluról falura a kivezényelt fideszesek. Önmagában ez is tragédia, hiszen bizalmi tőkét, megértést, egymásra figyelést kéne szétsugározni, ez az, ami fájdalmasan hiányzik az országból. De a kártétel annál is nagyobb, mint azt első ránézésre gondolnánk, mivel a megképzett és felerősített félelem és gyűlölet a sikereikben, munkavállalási képességeikben, a XXI. század nyújtotta lehetőségek kihasználásában fogja még inkább akadályozni a fogékony célközönséget.

Azért „még inkább", mert a probléma most is fennáll, ezért kéne értelmes kilépési lehetőségeket biztosítani a közmunkából, a közoktatásban véghezvitt rombolás helyett okos, nyílt pedagógiai formáknak teret adni, a képezhető felnőtteknek pedig hozzáférést a tudáshoz.

Már rég nem lesz itt a Fidesz, amikor még mindig pusztítani fog közöttünk az általa terjesztett ragály: a xenofóbia, az intolerancia, az ismeretlen gyűlölete.

Emberöltőnyi idő is eltelhet, amíg ezt sikerül kisikálni a fejekből, amíg az empátia normává válhat, s amíg kiderül újra hazánk polgárai számára, amit 89-90 táján már tömegek hittek és reméltek: a Nyugat mi vagyunk.

Mi lehetnénk. De most nagyon messze vagyunk ­tőle.

A szerző a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.