Mit kell éreznie a kisgyermekével sétáló édesanyának, ha nyolc, egyébként sikeres sebészvizsgáját véres szike pörgetésével, illetve hobbivicsorgással ünneplő, kitűnő tanulmányi eredményekkel büszkélkedő, középosztálybeli magyar orvostanhallgatóval találkozik az éjszakai buszon? Mit kell éreznie a kisgyermekével sétáló édesanyának, ha huszonkét talajrészeg, de legalább tarkopasz futballhuligán jön szembe sötétedés után a sikátorban? Mit kell éreznie a kisgyermekével utazó édesanyának, ha kilenc szír menekült zsúfolódik melléjük a hatszemélyes kupéba?
Nem tudjuk. Érzetet lehetetlen előírni. Épp annyira megérthető az ösztönszerű szorongás az idegen láttán, amennyire érthető, ha valaki vakon bízik az emberekben. Ezért elsőrendű érdek minden közösségben, hogy vezetői ne törekedjenek hisztériakeltésre. De nekünk a Fidesz jutott, amelynek munkásságát ezúttal is csak kommunikációs tervének követése határozza meg. Most épp azért remél és vár el rettegést, ami ellen csakis ő tehet, mert a menekültek fertőznek.
Akár lehetne is ilyen veszély. Csakhogy semmi nem történt a napokban, ami nem történt előtte, nem nagyobb a rizikó. A kormánypárt szerint azonban most kell ettől félnünk. Mi meg nézzük, ahogyan játszik a menekültüggyel, mintha az amúgy is nem jelentene épp elég nagy kihívást mindahányunknak. Az üggyel, amelyet kezelhetnének olyan komolyan, mintha elhinnék: ez nem politikai laboratórium, hanem a hazánk. Édesanyákkal, orvostanhallgatókkal, futballhuligánokkal és menekültekkel.
