galéria megtekintése

Fék, nem motor

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 02. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Történetének egyik legfontosabb döntését hozta az Alkotmánybíróság, amikor 1994-ben az azóta is sokat hivatkozott 28-as határozatban úgy foglalt állást: „A környezethez való jog a környezet védelmére és az élet természeti alapjának fenntartására vonatkozó állami kötelességet jelenti. A környezethez való jog sajátosságából az következik, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti.”

Minden, ami azóta az élő környezet alkotmányos megvédése terén történt, visszavezethető a 28-asra – a tegnapi határozat is, amellyel a nemzeti parkok védett földjeinek külső szélén húzta meg az AB a politikai zsákmányszerzés határát.

Az értékes természeti területeket rekviráló fideszes törvényjavaslat megvétózásánál az államfő, illetve az AB szűk többsége is úgy viselkedett, mint aki tisztában van vele, hogy nem a kinevezőinek, hanem nekünk tartozik elszámolással. Felelősen döntöttek, pedig beavatottként pontosan tudhatták, hogy melyik kormánytag lesz szomorú (annyit segítünk, hogy az elkaszált jogszabály mérhetetlen vadászterületek újraosztását is lehetővé tette volna), és hogy a Simicska utáni hűbéresi kör kiépítéséhez máshonnan már nem nagyon lehet földet szerezni, mint a nemzeti parkoktól.

 

A döntésnek – ha tekintetbe vesszük, hányszor zsarolt ki visszalépést a kétharmad a környezet- és természetvédelemben az elmúlt években – beláthatatlan következményei lehetnek. Már csak ezért is tisztelet illeti mindazokat, akik lehetővé tették, hogy megszülessen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.