Nem akarnak a közmunkások katonának menni – írják a lapok abból az alkalomból, hogy a héten több, a déli határ közelében fekvő településen toborzó értekezleteket tartott a honvédség, amelyeken kötelező volt a közmunkásoknak megjelenniük, a távollét akár a közfoglalkoztatásból való kizárást is magával vonhatja.
A honvédség a mai közmunkás-bér kétszeresét, 100-110 ezer forint fizetést ajánlott a katonai szolgálatért, ám hiába a jó pénz meg a stabil munkaviszony, Gyomaendrődön például negyven közmunkásból sajnálatos módon egy se vállalta, hogy egyenruhába bújik. Egészen elképesztő felelőtlenség. Mint katonaviselt polgárai az országnak, úgy látjuk, hogy itt nem csupán a haza védelméről van szó, hanem a közmunkások jól felfogott érdekeiről is, még akkor is, ha tudjuk, hogy a korábbi legendás honvédelmi miniszter, Hende Csaba távozásával támadt űrt nehéz kitölteni, s hiányában a fiatal közmunkások se szívesen hagynák magukra családjukat, pláne karon ülő gyermekkel, hogy esetleg az ország túlsó végén teljesítsenek szolgálatot.
Látni kell azonban, hogy ezzel a passzivitással közmunkások serege marad le a későbbi civil érvényesülés lehetőségéről. Mi magunk nagyon nem kedveljük, midőn katonaviselt férfiak seregbéli élményeikkel szórakoztatják társaságukat különösen hölgyek jelenlétében, főleg, hogy ezekből a katonatörténetekből szórakoztató, ám hamis kép rajzolódik ki a honvédélet lényegéről: a hallgatóságnak az az érzése támad, hogy a magyar honvédség állománya kizárólag félhülye parancsnokokból és egészen hülye kiképzőtisztesekből áll, a haderő maga pedig képtelen bárminemű ésszerű és hatékony tevékenységre.
