galéria megtekintése

Fatális véletlenek hálójában élünk

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 10. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Véletlenül lett brutálisan magas Rogán Antal utódjának a fizetése, jelentette a 444.hu hírportál,miután közzétették a főváros V. kerületi vezetőinek vagyonnyilatkozatát. Papír szerint Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester 1,23 millió forintot keres havonta, 480 ezerrel többet a törvény által engedélyezettnél, ám ez az összeg az önkormányzat szerint csak tévedésből került bele a vagyonnyilatkozatba, hiszen „olyan díjazást is beszámítottak, amit nem is vett fel a polgármester”.

Nem írnánk egy sort se az esetről, ám a véletlenek most már sorozatosan sújtják a Szentgyörgyvölgyi famíliát. Mint tudjuk, a véletlen föl nem ismert szükségszerűség, ennek lett áldozata tavaly novemberben a polgármester testvérbátyja, Gábor is, amikor az önkormányzat törvénytelenül kinevezte őt a kerületi tévé felügyelőbizottságának élére, mint később közleményben jelezték, adminisztrációs hibából. Nyilván ugyanilyen véletlenségből lett korábban két kerületi közalapítvány, valamint a tulajdonosi és elidegenítési bizottság külsős tagja; ezeknek a föl nem ismert szükségszerűségeknek köszönheti Habony Árpád is, hogy szinte ingyen jutott a kerületben méregdrága társasházi lakáshoz.

Ami dolgunk nem az, hogy rendőrért, ügyészért kiáltsunk, Polt Péterrel az élen mennek azok nyomozni maguktól is, mi most csak az efféle véletlenekre összpontosítunk. Nekünk már az is csodaszámba megy, hogy egy polgármester a vagyonbevallásába 480 ezerrel nagyobb fizetést ír be, miközben az ország vagyonbevallásra kötelezett potentátjai reflexszerűen még a felét se vallják be a tényleges vagyonuknak; az úri osztály feje sem káptalan.

 

De már hogyan lehet valakit adminisztrációs hibából kinevezni mindenféle felügyelőbizottságba? „Nézd már, véletlenül a bátyámat raktam be a tévéhez”, mormogja maga elé otthon meglepetten a kerületi újság híreit olvasgatva Szentgyörgyvölgyi polgármester. Vagy például épp a héten derítette ki az Index.hu, hogy Rubovszky képviselő hosszú éveken át havi 300 ezer forintot vett fel külsős jogászként a belvárosi önkormányzattól, miközben azt a parlamenti bizottságot vezeti, amelynek adott esetben Rogán Antal képviselő-polgármester disznóságai ügyében kellett volna eljárnia. A képviselő szerint „nem szabad összefüggéseket keresni”, tehát az a tény például, hogy a lánya épp a Belvárosban alpolgármester, valójában a sors kiszámíthatatlan játéka, szó sincs róla, hogy felismert szükségszerűség volna.

Mindez azért is fontos, mert tudvalevő, hogy Magyarországon most próbaüzemelés folyik, amit most hallunk, „az a próbaüzem gépházzaja”. Ám ha a közeli napokban esetleg azt látjuk, hogy kissé ideges sofőrök eltorlaszolják az utakat, a köztereken pedig „Orbán, takarodj!” jelszavakat skandál a tömeg, akkor az kizárólag a véletlen műve, az útdíjat ugyanis mindenki támogatja, a tüntetések pedig nem a kormányról szólnak, hanem a baloldal vajúdik.

Az igazsághoz tartozik, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter, miután polgármester lett, visszaadta a korábban igen kedvezményesen kapott belvárosi lakását,mondván, elege van a támadásokból, amiket tényleg nem lehet bírni idegekkel. Érdekes, hogy tavaly nyáron az a kecskeméti fiatalember is épp erre akart hivatkozni, akinek a munkáltatója hatmillió forintot utalt tévedésből a számlájára, ám ideje már nem volt a sértődésre, mert nála órákon belül megjelentek a rendőrök. Az más kérdés, hogy így is elkéstek, mert addigra már elköltötte a pénz javát; most aztán jogtalan elsajátításért akár egy évet is kaphat.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.