Amikor Mark Zuckerberg és Priscilla Chan elsőszülött gyereke a világra jött, a büszke szülők bejelentették, szinte egész vagyonukat a következő generációk jólétének szolgálatába állítják. Úgy döntöttek, Facebook-tulajdonhányadukat apránként pénzre váltják, és átviszik egy olyan családi vállalkozásba, amelynek célja az emberiséget sújtó öt leggyakoribb betegség leküzdése és az oktatás területén a globális esélyegyenlőség megteremtése.
Nemes célok, mégis hadakozom a gesztussal, amióta bejelentették. Sascha Lobo berlini blogger segített megérteni, mi zavar. Zuckerberg lányához írt levelét az a „kaliforniai ideológia" hatja át, amelyet 1995-ben fogalmazott meg Richard Barbrook és Andy Cameron. Ezek szerint a Szilícium-völgy cégvezetőinek világképe a hippimozgalom emberszeretetére és elfogadására épül, ami nagyon helyes, ám ezzel párhuzamosan mélyen hisznek a szabad piac eszméjében és a technológia mindenhatóságában. Szépen csengő célkitűzés, hogy a gyerekek azonos esélyekkel induljanak, bárhol is szülessenek, de mi lesz a mérce a versenyfutásban? És eljön majd a pont, amikor ki lehet szállni? Különben is, mennyi az, amennyi már elég? – kérdezi egy ideje Robert és Edward Skidelsky.
Azt írják, hogy az ember a középkori vallásosságát munkamániára cserélte, és míg látja a hit révületében életüket elpazarló ősök tévedését, saját önpusztítását észre sem veszi. Ha valaki azt mondja, a célja, hogy minél több pénzt keressen, az olyan, mintha én azért ennék, hogy minél kövérebb legyek – írja a két angol egyetemi tanár. És ez nemcsak egyénre, de társadalmakra is áll.
