galéria megtekintése

Ezt nektek!

19 komment

Kőszeg Ferenc

Látványos vereséget nyilván akkor szenvedne Orbán Viktor, ha a kvótanépszavazás nem volna eredményes. Ez nem teljesen kizárt, hiszen az 1989 óta megtartott hat országos népszavazásból csupán kettő esetében haladta meg a részvétel az ötven százalékot. A NATO-csatlakozásról és az Európai Unióba való belépésről rendezett népszavazás (1997. november 16., illetve 2003. április 12.) azért lehetett eredményes, mert a Horn Gyula kívánsága szerint megváltoztatott népszavazási törvény értelmében elegendő volt, ha a szavazásra jogosultak negyede egyformán szavaz. Így lehetett hatalmas győzelemnek értékelni, hogy a választópolgárok 41,5 százaléka a ­NATO-csatlakozás mellett voksolt. Az effajta sikerek azonban visszaütnek. Az úgynevezett „szociális” népszavazást (2008. március 9.) a 25 százalékos szabály alapján nyerhette meg a Fidesz. Ha akkor is érvényes lett volna az a szabály, hogy ügydöntő népszavazás akkor érvényes, ha azon a jogosultaknak legalább a fele részt vesz, elegendő lett volna, ha az a mintegy hétszázezer szavazó, aki ellenezte az egészségügyi és a felsőoktatási díjak megszüntetését, nem megy el szavazni, és máris odalett volna a Fidesz diadala, amely végképp a mélybe rántotta a magyar egészségügyet. Az alaptörvény módosítgatása során a Fidesz visszaállította azt a szabályt, hogy a népszavazás akkor jelent érvényes döntést, ha a választópolgároknak több mint a fele válaszol.

Ez a helyes döntés csapdává válhat a Fidesz számára. A választópolgárok ugyanis, mint a fentiek jelzik, nem kedvelik a népszavazásokat. Az egyetlen népszavazás, amelynek politikai súlya volt, és amelynek a jelentőségét a választópolgárok többsége megértette, az 1989-es négyigenes népszavazás volt. Ezért az ellenzéki pártok többségének döntése, hogy a választóknak az október 2-i népszavazás bojkottálását javasolják, helyes döntés. Hogy hatásosnak fog-e bizonyulni, az persze nyitott kérdés.

A menekülők elleni és a Brüsszel elleni uszítás ugyanis eredményes. A nemzeti konzultáció bugyuta kérdőívét több mint egymillióan küldték vissza. A válaszolók 72,4 százaléka szerint Brüsszel bevándorláspolitikája megbukott, a válaszolók 93,8 százaléka úgy vélte, a bevándorlók helyett inkább „a családok támogatására” kellene költeni. Valójában Brüsszelnek nincs bevándorláspolitikája. A civilizált országokat 1951 óta a genfi egyezmény kötelezi a menekültek befogadására, a magyar kormányok pedig folyamatosan dicsekszenek azzal, hogy Magyarország ehhez 1989 áprilisában a volt kommunista országok közül elsőként csatlakozott.

 

Csökkenti a bojkott sikerének esélyét az is, hogy a kormányzati propaganda a népszavazást megelőző hetekben hatalmas össztüzet fog zúdítani azokra a hon­árulókra, akik nem mennek el szavazni. Az össztűz nem csak lelki nyomást jelent. 1980 tavaszán vitorlázni tanultam, a tanfolyamon azonban nem sajátítottam el a kishajó vezetéséhez szükséges ismereteket. Örültem hát, amikor egy ismerősöm, aki jól vitorlázott, felajánlotta, hogy gyakorolhatok vele. A Velencei-tóra mentünk, mentorom délben indult volna. – Miért nem megyünk korábban? – kérdeztem. – Előtte el kell mennem szavazni – felelte. Csodálkoztam, nem olyannak ismertem, aki a szívén viseli a Hazafias Népfront választási eredményét. – Tudod – mondta –, hogy Érden lakom, ha nem megyek el szavazni, két hét múlva megbírságolnak, mert nem nyírtam le a füvet a kerítésem előtt. Nem feltétlenül szükséges, hogy a távol maradót ténylegesen megbírságolják: elegendő, ha tart tőle. 1958-ban a szavazásra jogosultaknak mindössze 1,6 százaléka nem ment el szavazni. Ez az arányszám a következő évtizedekben sem változott lényegesen. Érdekes módon éppen az 1980-as évből nincs adat a Wikipédián. Vélhetőleg a sajtó nem hozta nyilvánosságra a távol maradók arányát, talán éppen azért nem, mert a számuk növekedni kezdett. Az utolsó pártállami választáskor, 1985-ben a nem szavazók, az érvénytelen szavazatot leadók és a nemmel szavazók száma összesen 930 988 volt, a szavazásra jogosultak 12,4 százaléka. Ez a magas arányszám jelezte, hogy a pártállam felbomlása megkezdődött.

Az Orbán-rendszer ellenben egyelőre erős és agresszív. Abban is az életerős Kádár-rendszer nyomában jár, hogy a szavazás elmulasztásának, főképp vidéken, következményei lesznek. És ha nem lesznek is… A következményektől való félelem önmagában is elég. A tét most akkora, hogy a masszív választási csalást sem lehet kizárni. De még azt sem, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatják a választás szabályait. Egy ilyen lépés persze a vereség beismerése volna. De láttunk már rá számos példát, hogy a kormányzati propaganda Orbán vereségeit is győzelemként tálalja.

A bojkott alternatívájaként nem jó megoldás Fodor Gábor ajánlata, hogy szavazzunk igennel. A hazug kérdés így hangzik: „Akar­ja-e, hogy az Európai Unió az Ország­gyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Erre azt válaszolnám Arany János nyomán: akarja a fene. De védelmet kívánok nyújtani a menekülőknek, kiknek az élete és szabadsága veszélyben forog. Erre kötelez a genfi egyezmény és azoknak a hozzátartozóimnak, barátaimnak az emléke, sorsa, akik 1938-ban a nácik elől, 1956-ban a szovjet megszállás, a forradalom brutális megtorlása elől menekültek külföldre, és találtak védelmet, otthont a nyugati világban. Nem szeretnék arra gondolni, hogy az orbáni mentalitás alapján a nyugati hatóságok Király Bélát vagy Pongrátz Gergelyt kitoloncolták volna országukból, kiszolgáltatva őket Nagy Imre és Mansfeld Péter gyilkosainak.

Aki elszánja magát erre, maradjon otthon, én is ezt teszem. De nekem már nincs sok kockáztatnivalóm. Viszont aki tart a következményektől, de semmi módon nem akarja támogatni Orbán idegengyűlöletre uszító, szégyenletes népszavazását, adjon le érvénytelen szavazatot: ne X-elje be se az igent, se a nemet, esetleg vágja zsebre a szavazólapot. Az 1985-ös választást értékelve az engedély nélkül megjelenő Beszélő így írt: „…a legkülönbözőbb társadalmi körökhöz tartozó emberek dicsekszenek, hogy nem mentek szavazni, egész munkahelyi kollektívák derítették ki boldogan, hogy egyikük sem volt, és a be nem dobott szavazócédulák gyűjtése – ifjúsági divattá lett. Úgy látszik, a mértéktelen választási propaganda túlpörgött, a társadalomnak egyszerűen elege lett belőle, és évtizedek szavazási rutinja után az emberek úgy érezték, ha nekik ennyire fontos a választás, a véleményünket viszont semmibe veszik, akkor mi is megmutatjuk: Ezt nektek!”

Nem tudom, a társadalom tart-e már itt. De aki itt tart, az üzenhet Orbánnak bojkottal, kitöltetlen vagy zsebre vágott szavazólappal. Mindegyik változatnak ugyanaz a jelentése: Ezt nektek!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.