A megelőző évszázadokban távolról sem használták ki a Föld biológiai kapacitását. (Az ökoszisztémáknak azt a képességét, hogy biológiailag hasznos anyagokat állítsanak elő és lebontsák a szennyeződést. Ennek mértékegysége a világátlagot tükröző globálhektár, amely 1,6–1,8 gha/fő.) Ezt még 1961-ben is csak felerészben (0,88 gha/fő) vettük igénybe. Ez a tényleges ökológiai lábnyom, az az élettér, amely egy meghatározott népességet meghatározott életszínvonalon végtelen ideig képes eltartani. Ez az élelmiszerek és más fogyasztási cikkek előállításához, az infrastruktúrához, a beépítésekhez, a keletkező hulladék elhelyezéséhez, a szén-dioxid erdőkkel való lekötéséhez szükséges ökológiailag produktív terület.
A betelepülők a feudalizmusban pótlólagos termelési erőforrást jelentettek. A saját fenntartásukat meghaladó többletből a hűbérurak, az uralkodók is kiszakították a részüket, mindenki „jól járt”. Történelmi korszakokkal később, a modern kapitalizmus periódusában még igény mutatkozott a teljes munkaképes népességre, sőt a bevándorlókat is örömmel fogadták. A kereslet fokozatosan eltolódott a képzettebb szakmunkások, mérnökök, diplomások irányába, de a nagyszámú betanított és segédmunkás is növelte a profitot.
Clinton new economyja az informatikának, az atomtechnikának, a nanotechnológiának, az operációkutatásnak, a gyenge hálózatok elméletének legújabb eredményeit integrálta. Lecsökkent az igény a közvetlen emberi tevékenységre, a bevándorlókra. (Ez jellemezte már uniós csatlakozásunk időszakát is, amikor a tizenötök egy része korlátozta az emberek szabad áramlását, csak a hiányszakmák képviselőinek adva felmentést. Nem mellékesen: mi is hasonlóan viselkedtünk később a románokkal és a bolgárokkal szemben. Gazdaságpolitikai aranyszabály: nincs szükség nem foglalkoztatható bevándorlókra!)
A hatékony új eljárások hatására dinamikusan emelkedett a termelékenység, a fogyasztás. Egyre kiterjedtebb lett a fizikai infrastruktúra, mind több energiát használunk fel a közlekedéshez, a fűtéshez, és emellett hihetetlen mennyiségű hulladék és szemét keletkezik. Többszörösére nőtt a világ ökológiai lábnyoma. Olyan ütemben használjuk el a természet erőforrásait, hogy azzal annak regenerálódó képessége nem képes lépést tartani. Így a természetben felhalmozódott „tőkét” éljük fel, az idén már augusztus 13-tól. Ekkor következett be a „túllövés” napja.
Az ökológiai lábnyom az egyes országokban, kontinenseken differenciáltan emelkedik. Észak-Amerika lábnyoma több mint hat-, Nyugat-Európáé háromszorosa az átlagos biokapacitásnak, Afrikáé és Ázsia egyes országaié elmarad attól. Az USA-ban egy ember lábnyoma a legszegényebb államokban élőkének a hússzorosa.
Elkeserítő képet fest az International Food Policy Research Institute: kilencvennél több országban (köztük a BRICS-országokban) jelentkezik az éhínség öt fokozatának valamelyike. A három legsúlyosabb kategóriában szereplő 49 ország közül 33 Afrikában vagy a Közel-Keleten fekszik. Ugyanitt található négy abból az öt országból, melyet szélsőséges mértékű éhínség fenyeget.
Egyes régiókban a lakóhely már szinte élhetetlenné vált, különös tekintettel az ivóvíz hiányára. A szűkös létfeltételek megszerzéséért törzsi villongások törnek ki, időnként a korábban is létező, a hamu alatt parázsló etnikai és vallási feszültségek lángjai csapnak fel. Ezek terhelik az együttélést, kérdésessé teszik a létbiztonságot. Az IS vérengzései előtt is végbement néhány megdöbbentő népirtás, a legtragikusabb 1994-ben Ruandában, ahol hutu szélsőségesek több százezer tuszit és mérsékelt hutut pusztítottak el.
A feltételek – a mai trendeket előrevetítve – tovább romlanak: a világ 48 legszegényebb országában 2050-re megháromszorozódik az ott élők száma. Ez a mérték Afrikára is érvényes. (Nigéria lakosságának például 45%-a 15 éven aluli, Kenya népessége nem egészen 20 év alatt megduplázódik.)
Fekete-Afrika lakosságának fele mélyszegénységben, napi 1,25 dollárnál kevesebből él. Már a puszta megélhetésért is egyre nagyobb mértékben ki kell zsákmányolni a környezetet, ami a biológiailag aktív terület mind súlyosabb károsodásához vezet.
A (potenciális) migránsok szülőföldje nem rendelkezik kellő gazdasági potenciállal a létfeltételek akár a jelenlegi szinten történő stabilizálásához sem. Az elvándorlók tízmillióit viszont Európa nem lenne képes integrálni.
Természetesen a legpiacképesebb tudással rendelkezők jönnek, családi támogatással és annak feltételezhető ígéretével, hogy jövedelmükből támogatják az otthon maradottakat. A szervezettségre valló jegyek és az utazás hatalmas költségigénye miatt többen (akár Huntington logikája alapján) titkosszolgálatokat gyanítanak a jelenség mögött. A végső ok azonban mindenképpen gazdasági!
Steinmeier és Sigmar Gabriel „kijelölték a követendő utat”: „csak úgy lehet segíteni (…), ha azok, akiknek nincs veszélyben az életük, vissza tudnak térni a hazájukba. (…) együtt kell működni a kibocsájtó országokkal, pénzügyi és technikai segítséget kell nekik adni. Európának mindent meg kell tennie, hogy (…) béke legyen és meginduljon a gazdasági fellendülés.”
Európa adósa a menekülteket kibocsátó térségnek. A gyarmati kizsákmányolást követő „függetlenedés” ellenére aszimmetrikusak maradtak a kapcsolatok, a térség versenyképessége nem javult. A fejlett országok által segélyként nyújtott dollártízmilliárdokat többszörösen meghaladta a kiszivattyúzott GDP. Ezzel a gyakorlattal fel kell hagyni!
Érdemi segítséget kell(ene) Európának nyújtania, ami lehetővé tenné a stabilizációt, a természeti környezet megóvását! Talán még nem késő! Mélyen elgondolkodtatók Jared Diamondnak, az UCLA professzorának sorai: „...a világ nem áll meg, a problémák valahogy megoldódnak még a ma élő gyerekek és fiatal felnőttek életében. Csak nem mindegy, hogy nekünk kedvező módon és a mi szándékaink szerint oldódnak meg, vagy ellenünkre például járványok, háborúk, éhínségek, tömegmészárlások és a társadalmak összeomlása által.”
Az ökokatasztrófa réme fenyeget, amelynek a migránsok mai tízezrei csak az előszelét jelentik. A fejlett országok részéről óriási áldozatvállalásra, vezetői bölcsességre és erélyre lenne szükség ahhoz, hogy ne legyenek ismétlődő, erősödő széllökések!
A szerző közgazdász.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
