A másnapi előadás sem vonzott telt házat, pedig a fideszes formáció magával Orbán Viktorral állt színpadra. Ám a rutinos előadóművész még a félig telt főtéren is hozta a formáját: Orbán a repertoárja legnépszerűbb darabját, Bánk bán nagyáriáját adta elő Erkel operájából.
Emlékezetes pillanat volt, amikor e sorokhoz ért: „Hazááám, hazááám, te mindenem! Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem. Araaany mezők, ezüst folyók, hős vértől ááázottak, könnytől áradók”. A közönség „bravó” kiáltásokat hallatott. Nem csoda, hiszen Orbán hiteles volt: az említett sorokat éppen őrá írták.
Hiszen ki ne tudná, hogy Orbán a teljes vagyonát a hazájának köszönheti? Ki ne tudná, hogy a népszerű dalnok szűkebb hazájában, Fejér megyében már valóban aranyba borultak a mezők, és ezüstösen zúgnak a habok a birtokán? Szóval ilyen jól indult a hétvége: a művészetnek szentelhettem a pénteket és a szombatot.
Ám a vasárnap munkával telt: választási riportot kellett készítenem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hatos számú választókerületében. Huszonnégy éves újságírói működéssel a hátam mögött e rutinfeladat végrehajtására debreceni fotóriporter barátom társaságában készségesen vállalkoztam, merthogy könnyen megoldható produkcióról volt szó.
Ám a megvalósítás terén csődöt mondtam. Az eső áztatta választókerületben ugyanis alig találkoztunk emberrel. Róttuk a köröket Kislétán, Nyírbogáton, Máriapócson és Nyírbátorban, de a választók csak nem bújtak elő – viszont mégis azt mondták a hírekben, hogy Orbán és együttese vezet! Ej, Pál Zsombor, te átejtettél engem, dünnyögtem, hiszen ez az ország mégis egy néma legelő. Itt a választást még választási program nélkül is meg lehet nyerni?! Ez példátlan eset.
– Magyarok, hol vagytok? – ezt kérdeztem a kevéssé aranyszínű szabolcsi mezőkön.
– Hová bújtatok? Hol vagytok ti, akik nekem az elmúlt négy évben oly sokat panaszkodtatok? Hol vannak, akiktől a fideszesek országszerte elraboltak trafikot és földet, piacot és céget? Hol vannak, akiktől elraboltak háromezermilliárd forint magánnyugdíjvagyont? Hol vannak a közmunkások? A devizahitelesek? Az állásnélküliek? A kikészített pedagógusok? A huszonhét százalékos forgalmi adót fizetők? A kirúgottak, megalázottak és kifosztottak? Hol vannak, akikért az elmúlt négy évben annyit írtam? Hol vagytok?!
De kétségbeesett kiáltásomra csak az eső feleselt: csipp-csöpp, kipp-kopp. Jól van, legyen. Öntözd hát az ellopott földet, és én tapsolok neked, te eső, ezt válaszoltam neki. Ne izgulj, te eső, hiszen a magyarokhoz beszélsz, ezért ennél többet nem kell mondanod. Nem értik úgysem, hát győzni fogsz. Csipp-csöpp, kipp-kopp. Csipp. Csöpp. Néha kipp. Vagy kopp. Ennyi csak az egész. Hát ettől a néma legelőtől féltél annyira, te nagyúr?
