Európai vakáció

S itt már bonyolódni kezd az uniós puzzle, lesz hát min töprengeni a szabadság alatt. Ki legyen az EU külpolitikai tótumfaktuma (Catherine Ashton utóda)? Naná, hogy az én kedves és tehetséges külügyminiszterem, Federica Mogherini – nyomul Matteo Renzi olasz kormányfő. Nehogy már ő legyen – gondolja sok tagállam, de miként lehetne ezt közölni a fiatal és dinamikus Renzivel, akit meggyengíteni sem lenne jó, hiszen egy káoszba süllyedő Olaszország a világ összes nyaraláspénzét elvinné.

Oké, akkor már csak azt kellene eldönteni, hogy ki legyen az Európai Tanács állandó elnöke (aki a szürkén profi és a profin szürke Herman Van Rompuyt váltja majd). Esetleg Orbán Viktor lengyel kollégája? Merkel kancellár állítólag nagyon fűzte Donald Tusk kormányfőt, és hát miért is ne; jaj, de akkor mi lesz a Federica ellenében jelölt Radoslaw Sikorski varsói külügyminiszterrel? Két lengyel mégsem lenne jó, és figyeljünk már arra is, hogy egy nő–egy férfi, egy keleti–egy nyugati, egy kis ország–egy nagy ország… Bármennyit is nyaralnak az unió vezetői, ennek a kibogozásához nem lehet eleget pihenni.

Ja jó, mindenki nem is pihen, Juncker kabinetfőnöke például elárulta, hogy több tucat modellt felrajzoltak már az új Európai Bizottság összetételére. És hogy ő maga napi nyolcszáz e-mailt kap – ezt sem nevezhetjük éppen vakációnak. Sőt ezzel még nincs vége, mert elég egyetlen változás, és borul minden; ha mondjuk kiderül, hogy Federica vagy Radoslaw (vagy valaki más) nyeri meg a külpolitikai nagyfőnök posztját, ezzel automatikusan a Juncker-csapat tagjává is válik, és akkor az a tagállam már letudva. De melyik is…?

A legpihentetőbb persze az lenne, ha az unió túljutna már a szereplőválogatáson, és a szerencsés főhősök azon törnék a fejüket, hogy mi mindennel örvendeztethetnék meg az EU polgárait. Teszem azt, olajozottan működő brüsszeli intézményekkel, amelyekről nem is nagyon hallanánk. Csak mennénk nyaralni gondtalanul.