galéria megtekintése

Európa megmentése

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 15. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Élt egy ember (politikus, vezető) Európában, aki hivatásának érezte a kontinens megmentését – vagy legalábbis mindig ezt mondta. Valójában furcsa dolgokat gondolt Európáról: az egész világképét az európai hatalmaktól elszenvedett vereségek és megaláztatások sora, az első világháborút lezáró igazságtalan békediktátum elutasítása és a revánsvágy határozta meg. Idővel azt vette a fejébe, hogy Európa igazi ellenségei (persze a zsidókon kívül) a szocialisták; úgy akarta legyőzni őket, hogy az ideológiájuk népszerű elemeit kölcsönvette, és nacionalista köntösbe öltöztette.

Az európai közösségben sosem hitt, az európai államok közötti megegyezésre, az érdekek összehangolására és a kölcsönös kompromisszumokra épített politikát a gyengék képzelgésének tekintette, és elutasította. Az egységet csak nemzeti keretek között tartotta megvalósíthatónak: olyan országot akart, amelyben kizárólag a történelmi múlt, a kultúra, a vérségi kötelék és a közös nyelv jelenti az összetartó erőt, és amelyben a nemzet és az állam határai hosszú távon egybeesnek.

Bár nem volt igazán vallásos, sokat szónokolt a keresztény Európát fenyegető veszélyekről, a demokratikus országok tehetetlenségéről és arról, hogy a határok megvédése –akár erőszak árán is – erkölcsi kötelesség. Azt hirdette, hogy az új Európa nem nemzetek fölötti, hanem mindenekelőtt nemzeti lesz –de nem mindenkié, hanem csupán néhány kiválasztott, erős nemzeté –, és csak az országát körülvevő dekadens, az emberi jogok, a jogegyenlőség, a demokrácia és a parlamentarizmus elavult eszméire támaszkodó birodalmak romjain épülhet fel.

 

Biztos volt benne, hogy a népek és a kultúrák keveredése elkerülhetetlenül az alapok megrendüléséhez és hanyatláshoz vezet. Nem földrajzi és nem is civilizációs, hanem faji és vallási alapon körülhatárolt Európáért aggódott: a földrészünket ostromlott erődnek látta, amelyet csak a barbárok elűzése árán lehet megtartani.

Egy másik ember (pártelnök, miniszterelnök) fél évszázaddal később nagyon megsértődött, amikor az elsőhöz hasonlították. A felszínes párhuzamok ellenére valóban méltánytalan lenne nácinak (vagy akár konzervatívnak, kommunistának, harmadik utasnak stb.) nevezni, hiszen talán nem is rendelkezik saját világnézettel, azt pedig sosem hagyta, hogy bármilyen ideológiai kaloda korlátozza őt a tervei megvalósításában.

Annyit azonban – negyedszázados közéleti szereplése alapján – kétséget kizáróan el lehet mondani róla, hogy ha a pillanatnyi érdekei úgy kívánják, habozás nélkül nyúl olyan verbális modellekhez, amelyeket mások más körülmények között tragikus következményekkel használtak. Retorikai fegyvertárában nincs olyan eszköz, amelynek alkalmazását értékalapon kizárná, és nincs az a társadalmi kockázat, amit ne vállalna a politikai haszonért. A mentés – a politikusé és politikájáé – akár még sikerülhet is, Európa sorsa pedig amúgy sem volt tétje az ő játszmájának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.