Barátom feltette a Facebookra a felesége (egyébként nagymama) boldogan mosolygó képét: A szabadság a barikádokra vezeti a népet, írta hozzá Jacek. Ekkora tömeg a rendszerváltás óta nem ment az utcára Varsóban, mint két napja, szombaton, az Európa-napon.
Európáért tüntettek az egyébként egymással hadakozó bal- és jobboldali ellenzéki pártok és a Demokráciavédelmi Bizottság (KOD). Veszélyben érzik a maguk európaiságát, amit pedig szeretnek. A szabadságokat látják benne, a biztonságot, sokan a jólétük forrását. Mindenki, aki emlékszik az 1989 előtti szürke Varsóra, képes összevetni a mai sokszínűvel. A KOD alapítója szerint egy szó van, amit állandóan ismételnünk kell: a „dialógus". Ez a szó emlékeztet rá, hogy senki sem lehet közönyös megfigyelő. Ezt pedig Ferenc pápa mondta előző nap, amikor átvette a Nagy Károly-díjat.
A lengyel tüntetők tehát „Európáért" meneteltek. Ugyanis az ottani kormánypárt, követve az orbáni Fideszt és az európai szélsőségeseket, az Európa szót kezdi az ellenség szinonimájaként használni. „Brüsszel" e beszédmódban azonos a hazai nemesi történetírásból ismert „bécsi kamarilla/udvar" szóösszetétellel, vagy a későbbi „Moszkvával". Idegen erő, amely elszívja a levegőt, a miénktől eltérő nyelvre, divatra kényszerít bennünket. Az Európa-ellenes narráció kísértetiesen emlékeztet erre. Úgy gondolják, hogy „az emberek" elfogadják, igénylik ezt a régi szöveget. És persze nincs tekintélyelvű rezsim ellenség híján. A Fidesz és a lengyel kormánypárt Európa-ellenesége a „függetlenséget és a nemzeti büszkeséget" állítja szembe a kozmopolitizmusnak nevezett európai szabadságokkal. (Oroszországban is ez a fővonal.)
