Demokráciák
Ma a demokráciamodellek egész sora működik (jólrosszul) Európában. Liberális – tekintélyelvű – többségi – plurális – oligarchikus – meritokratikus – elit/ mandarin – választott – dinasztikus – (republikánus) – posztmodern/ interaktív – e-demokrácia – önkormányzó – bürokratikus – anarchikus – delegatív – direkt – formális demokrácia…
Közülük több (elvben) kölcsönösen kizárja egymást, és az a tény, hogy az EU-n belül valamiféle kooperációra vannak kényszerítve, súlyos működési zavarokhoz vezethet. Milyen együttműködés képzelhető el ugyanis egy liberális és egy tekintélyelvű demokrácia között? Egy önkormányzó és egy centralizált, bürokratikus demokrácia között? Egy választott és egy dinasztikus demokrácia között? Egy formális és egy tényleges demokrácia között? Egy patriarchális vagy oligarchikus és egy interaktív, posztmodern demokrácia között? Melyik modellt preferálja majd a jövőben az Európai Unió? Vagy van valami jól kidolgozott terv e sokféle modell eredményes együttműködésére?
Demokrácia és nemzet
Két egymástól alapvetően különböző társadalomszervező rendszer. A demokrácia sokféle, egymásnak gyakran ellentmondó társadalmi érdek összjátékát van hivatva biztosítani, úgy, hogy a szereplők mindegyike a lehetőségekhez képest jól járjon. A „Nemzet” viszont az egész társadalom homogén egységét hirdeti. A részérdekek fölött ragyog a nemzeti lobogó. Részérdekek küzdelme és az egység apoteózisa: hogyan hangolhatók össze? Ma, a demokratikus intézményrendszer működési zavarainak és a nemzeti érzések/törekvések erősödésének korában különösen nehéz lesz választ találni erre a kérdésre.
Demokrácia és kapitalizmus
Hasonlóképpen: a demokrácia és a kapitalizmus két különböző és egymásnak nagymértékben ellentmondó logika szerint működik. A demokrácia célja/feladata az, hogy a társadalmi érdekeket a lehető legnagyobb mértékben összehangolja, s ezzel a társadalmi jólétet és jóllétet a lehető legmagasabb szinten tartsa. A kapitalista gazdasági rendszer funkciója viszont az, hogy a tőke működését optimalizálja, és a tulajdonosi osztály hasznát magasan tartsa.
Ez évszázados konfliktus, amely csak úgy működhetett, hogy a társadalom többségét állandó agymosásnak vetették alá. Az uralkodó osztályok intézmények egész sorának segítségével győzték meg az embereket arról, hogy a tőke (és nem a munka) a főszereplő,mert ő működteti a gazdaságot, hoz létre munkahelyeket, segíti az embereket, családokat abban, hogy megélhessenek. Van az Európai Uniónak terve arra, hogy jobb egyensúlyt hozzon létre tőke és munka között? A jelenlegi válságban sajnos a mérleg nyelve egyre inkább a tőke felé billen.
Demokrácia és szabadság
A hosszú demokratikus tradíciókkal és magas életszínvonallal rendelkező, magasan fejlett nyugat-európai országok polgárai sokkal jobban profitálnak, profitálhatnak az adott szabadságjogokból, mint a szegényebb, kevésbé fejlett országokban élő társaik. Hosszú történelmi folyamat mélyítette el ezt az „igazságtalanságszakadékot.” Megszüntetése rendkívül nehéz feladat lesz. Az EU jelenlegi erőfeszítései dicséretesek, de teljességgel elégtelenek.
Demokrácia és a hiányzó társadalmi szerződés
1989-ben szinte szóba sem került egy európai társadalmi szerződés megkötése. A gazdasági és társadalmi tőke, illetve a lehetőségek elosztása azóta is,mind a mai napig erősen el van torzulva az EU régi tagországiban élők javára. Egy többé-kevésbé méltányos társadalmi szerződés hiányában a Brüsszel által bevezetett reformok elitista kísérletek. Nem föltétlen alkalmasak arra, hogy valódi nemzetközi közösséget építsenek fel. Az új tagállamok közül néhány, úgy látszik, képes felzárkózni, de a többség egyelőre hátul kullog, lemarad. Ez súlyosan fenyegeti az EU sikeres jövőjét.
Demokrácia és társadalmi egyenlőtlenség
Igazi rejtély az, hogy a demokratikus rend egyáltalában hogyan képes működni a jelenleg adott, elképesztően nagy helyi és globális egyenlőtlenségek környezetében. Ezeknek az egyenlőtlenségeknek a felszámolása ma még szinte lehetetlen feladatnak látszik. Mit tehet az Európai Unió annak érekében, hogy ezek a feszültségek ne vezessenek robbanáshoz a tagállamokban, s különösen ne a globális erőtérben?
Demokrácia és szegénység
Martin Lipset és mások meggyőzően érveltek amellett, hogy a mélyszegénység környezetében a demokrácia intézményrendszere nem tud jól működni. Ennek tudatában az Európai Uniónak sokkal többet kellene tennie a szegénység felszámolása érdekében a fejletlenebb tagállamokban. A kérdés az, hogy hogyan lehetne meggyőzni az unió jómódú országait, hogy nagyobb mértékben segítsék a szegényebb tagállamokat, és – ami még fontosabb – hogyan lehetne arra ösztönözni vagy akár késztetni a tagországok uralkodó osztályait, hogy rendszerüket a nagyobb társadalmi igazságosság jegyében fokozatosan átalakítsák. Ez a kérdés ma inkább csak a retorika szintjén jelenik meg.
Demokrácia és „testvériség”
Az egész Európára kiterjedő társadalmi szolidaritás ma még rendkívül gyenge. A régi tagállamokban az emberek a) élvezik privilégiumaikat, és büszkék arra, hogy ők az „igazi” európaiak; b) kétségekkel küszködnek, tiltakoznak az unió tehetetlenkedése ellen, és egyre erőteljesebben követelnek mérsékelt vagy radikális reformokat. A kevésbé sikeres tagállamok polgárai egyre kevésbé hisznek abban, hogy az unió a segítségükre siet, és egyre bizonytalanabbak abban, hogy hogyan alakul a sorsuk a következő évtizedekben. Egyre fásultabbak, s közülük egyre többen közelednek azokhoz a szélsőséges mozgalmakhoz, amelyek jobb jövőt ígérnek nekik. Az EU egyelőre mintha képtelen lenne arra, hogy az igazi európai szolidaritás kialakításán dolgozzon.
Demokrácia és a nemzetállam érdekei
Más országokkal versenyezve nagy a kísértés a nemzetállam számára, hogy szűkítse a demokratikus szabadságjogokat, és az egész társadalmat egy közös szent ügy zászlaja alatt egyesítse. Sok politikus gondolja úgy, hogy a demokrácia és a hatékony kormányzás nem egyeztethető össze. Miként ösztönözhetné az EU a botladozó tagállamait arra, hogy mondjuk Dánia vagy Finnország példáját kövessék, ahol sikerült a demokrácia és a dinamikus kormányzás egyensúlyát megteremteni?
Demokrácia és a globális ha talmi játszma
Egyre több példa van arra, hogy demokratikus államok zárójelbe teszik a demokratikus játékszabályokat, ha a globális küzdelemben érdekeik ezt kívánják. És ugyanezt teszik, ha nemzetbiztonsági szempontjaik ezt megkívánják. Az utóbbi években régi nagy demokráciák is erre a veszélyes útra léptek. Hogyan lehetne ezt a trendet megfordítani?
Demokrácia és kolonializmus
Demokrácia otthon és tekintélyelvi uralom vagy akár despotizmus a gyarmatokon: évszázados receptje ez az imperializmusnak. Hogyan lehet majd felszámolni ezt a gonosz kettősséget?
Demokrácia és az oligarchia vastörvénye
A kötet több szerzője ír arról, hogy több európai országban, s magában az EU-ban is, egyre inkább érvényesül az oligarchizálódás vastörvénye. Hogyan menekülhetne meg az EU ebből a fojtogató szorításból? Vajon az interaktív és/vagy az e-demokrácia kibontakozása gátat tud-e vetni ennek a folyamatnak?
A tanulmánykötet, amelyről ebben a rövid cikkben szóltunk, segítségére lehet Európa polgárainak és vezetőinek abban, hogy megválaszolják ezeket a kérdéseket, és kivezessék Európát a válságból. De ez mindenképpen hosszú menetelés lesz, és nehezebb feladat, mint megoldást találni a jelenlegi pénzügyi/ gazdasági válságra. A mai Európa gondokkal terhes, miközben a Minótaurosz a határai körül ólálkodik.
