Könyörögjünk azért, hogy minden közepesen híres politikus már holnap, soron kívül kaphasson legalább egy Kossuth kisdíjat (a legnagyobb, ugye, tudjuk, kihez vándorol majd), mert hát tényleg, hogy nézne az ki, hogy (szövegromlás) miniszter, (szövegromlás) államtitkár, esetleg (szövegromlás) főtanácsadó egyszer csak, egy unalmas kedd délután meg méltóztatik murdelni, és akkor nem lehet bemondani a halálhírt a tévében, hanem meg kell várni vele a következő március 15-ét? Ennek nyomán és összefüggésében in concreto is könyörögjünk továbbá, hogy a vonatkozó hatóság minden napot nyilvánítson március 15-vé. Csakhogy akkor ki fog dolgozni ebben a munkaalapú társadalomban? Úgyhogy nem, ezért inkább mégse könyörögjünk.
Könyörögjünk viszont a kormányzati sajtósok nullához konvergáló veszélyérzetének kiterjesztéséért, s azért, hogy viselkedjenek végre sajtósként, már úgy értjük: ebben a világban élő sajtósként, és nézzenek utána a’ internetnek, mert egész kúl dolog. Nemcsak a kiscicás animgifek meg a fétispornó miatt, hanem mert két perc alatt kiderül rajta minden manipuláció, blőrözés, vágás, füttyátkeverés, montírozás, szerkesztgetés, bindzsizgetés, amit csak azért eszközölnek, hogy
az egyelőre kétségtelenül és vészjóslóan népszerű, messze túlértékelt, raplis popsztár, aki átmenetileg Isten és Habony Árpád kettős kegyelméből Magyarország miniszterelnöke, valamint az ő népes rajongótábora kicsit jobban érezze magát. Holnap is nap lesz, heló.
Könyörögjünk a már előbb említett országért, amely csendben tűri, hogy az oldalfüggetlenül velejéig kontraszelektált politikai establishment abuzálja folyamatosan, minden lehetséges testnyílásán keresztül. Könyörögjünk tehát a ország bátorságáért, záróizmainak szabadságáért – hogy ne járjon úgy, mint az a brit férfi, akinek a vonatkozó bulvárlap szerint egy karácsonyon vibrátor szorult az altestébe, s aki szégyenében nem mert orvoshoz menni, majd miután hosszas, mintegy ötnapos szenvedés után mégiscsak összeszedte a bátorságát, már késő volt: szilveszterkor jött a „vérmérgezés okozta szeptikus sokk.”
Végezetül könyörögjünk a kínai panda hármas ikrekért, hogy amikor megtudják, hová érkeztek, ne vágyjanak vissza az édes anyaméhbe, hanem békésen majszolják a bambuszt meg a sáfrányt életük végéig Kantonban, már ha ott van bambusz egyáltalán, de mindegy is, mit, csak majszoljanak, ürítsenek, és párosodni se felejtsenek el, mert ezek mind jó dolgok; nagyon.
