2005–2012 között Csehország GDP-je 22,3 százalékkal, Lengyelországé 39,2 százalékkal, Szlovákiáé 41,8 százalékkal nőtt, Magyarországé pedig 3,5 százalékkal! Ezek kemény számok! Ezek árnyékában kezdeményeztük folyamatosan a párbeszédet az elmúlt években szakszervezeti tagjaink és a közszféra védelmében. Érdemi eredmény nélkül. Sőt; az alaptörvény és a munka törvénykönyve, illetve a jogállási törvények egyeztetés nélküli, erőszakos beiktatásával nagyrészt még e párbeszéd feltételei, a jogosítványok és fórumok is megsemmisültek, vagy használhatatlanná váltak.
A közhatalom gyakorlóinak az elmúlt években szinte csak választási sikerei voltak, s ez már önmagában is a szakszervezetek mozgásterét szűkíti. A széttöredezett és sikeresen megosztott magyar szakszervezeti mozgalom nem tudott érdekvédő feladatainak megfelelni. Sem a béreink, sem az egész társadalom védelmében. A közszolgálati keresetek reálértéke drasztikusan, közel egyharmadával csökkent.
A bértarifák hat éve változatlanok, megszűnt a 13. havi juttatás, jelentősen csökkentek, vagy megszűntek a béren kívüli juttatások. 75 ezerrel 660-680 ezerre csökkent az itt foglalkoztatottak száma. 28 százalékuk nem az illetménytábla szerint járó fizetést kapja, 40 ezren minimálbérben részesülnek, nettó jövedelmük 66 483 forint, azaz 215 euró, 150 ezren a szakmunkásbér minimumot kapják, 77 290 forintot, azaz 250 eurót.
Egy középiskolát végzett, harmincéves szolgálati viszonnyal rendelkező ügyintéző havi bruttó bére 127 545 Ft. Ha egy diplomához kötött munkakörben dolgozó ember 2008-ban bruttó 122 598 forintot keresett, úgy a rá vonatkozó szabályok szerint ma éppen 122 598 forint jár neki. És nem is kap többet!
E terület munkaköreinek döntő többsége szellemi munkának minősül. A versenyszférában az azonos képzettséget követelő munkakörökben a fizetések átlaga közel 50 százalékkal magasabb. A fizikai állomány bére nagyrészt azonos, de elviselhetetlenül alacsony mindkét szektorban. A közszférában dolgozók felének a nominális bére 2010 óta változatlan. Az egyénileg igényelhető bérkompenzációnak köszönhető, hogy csak a feléé. A szegénység, a kilátástalanság milliók életét határozza meg hazánkban.
A folyvást reklámozott, de a lényegi folyamatokban vajmi kevés szerepet játszó életpályamodellek évek óta ígéretekből rakott fala eltakarja a pőre valóságot. A kormány nem akarja egyszerre érdemben kezelni a rendvédelmi szervek, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a közigazgatás bérlemaradásait. A katonáknak beígért 30 százalék, a (már vissza is vont) internetadó hozamával kecsegtetett rendvédelmiek, a program folytatását remélő pedagógusok mellett a kormányhivatalok, a járási hivatalok népe szorongva gondol a külügyminisztérium 107 most kirúgott dolgozójára.
Az indoklás nélküli kirúgás fenyegetése ismét erőre kap; már azok is hálásak és boldogok lehetnek, akik egyáltalán megtarthatják állásukat. Értetlenkedve és fogyó reménnyel nézünk a társadalomra: mikor születik meg a lakosság többségében a felismerés, hogy a közszolgáltatások további rombolása a lerontott életminőséget is fenntarthatatlanná teszi. Iskola, kórház, tömegközlekedés, közigazgatás, szociális rendszer – minden összeomlással fenyeget.
És közben egyre súlyosabb teher a felelősség, amelyet a nemzet és az ország jövőjéért érzünk. Csoda nincs. Olyan hároméves, béreket felzárkóztató programra teszünk javaslatot, amelynek sikere esetén 2017-re elérhetnénk, hogy valamennyi közszolgálati munkavállaló reálkeresete elérje a 2008-as (!) szintet. De szeretnénk látni és tárgyalásokon részletesen is megismerni mások, így a kormány terveit is.
A szerző a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
