galéria megtekintése

Errészerek, errészeljetek remekrészeket

6 komment


Uj Péter

„Mátészalka 2016 nyarának pornófővárosa”
A legnagyobb hazai szexpartner kereső
oldal (sic!) kutatása

(Vö.: „A Trabant útfekvése kitűnő…”: most szinte minden elém guruló mondat valamiféle Esterházy-nekrológdarabnak tűnik. Gyászol a nyelv. Nyeli a könnyeit.)

Mindazonáltal.

A legmesszebbmenőkebbekig egyet kell értsek (szabadjak egyetértenem) azokkal a független fideszes pártholdudvaristákkal, akik szerint az elpuhult, eltunyult, elfideszestelenedett nyugati világnak nagyon is Magyarországra, azon belül is Orbán Viktorra kellene függeszteni bávatag, zavaros tekintetét, hogy meglássa végre, hol lakik az úristen (egy kibaszott népi hímzéses stadion mellett), merre van az amarra, ki a legény a satöbbin.

 

Orbán Viktor konkrét személyével (kapcsolatosan) ezúttal nem kívánok foglalkozni, maradjunk akkor lángoktól ölelt, ám viharosan jobban teljesítő kis hazánk vonatkozásában.

Hazánkat márpedig aligha lenne túlzás hungarikumnak nevezni, csakúgy, mint az Erős Pistát, a Piros Aranyt, az aggteleki karsztot és Vajna Tímea szellemi örökségét. Egyébiránt nettó világbotrány, hogy a hungarikumbizottság (amely, világbotrány kettő, ellentétben a Pálinka Nemzeti Tanáccsal, megmagyarázhatatlan módon még mindig nem köztestület) figyelmét mindeddig elkerülte Magyarország, mint olyan, amely minden tekintetben megfelel a hungarikumtörvény követelményeinek, csak miránk jellemző, a magyarság egyik csúcsteljesítménye, valamint satöbbi.

De most nem itt akartam leragadni, hanem egy másik jelentős magyarságteljesítményt akartam a hungarikum-tótumfaktumok és a szégyenletesen egyoldalú megítélésű nyugati világ figyelmébe ajánlani, mégpedig a már nevében is hazánkra jellemző Red Bull Air ­Race-t. (Nemrég lett hungarikum a Mirelit mint olyan, nem vagyunk tehát messze nyelvileg.)

Nem elsősorban a szervezett bűnözés és a visszafogott hajzatú, ám annál erősebb testalkatú fiatalemberek körében népszerű, az amfetaminszármazékok és tömény italok természetesen kísérőjeként ismert üdítőitalmárka miatt (bár az is megérne egy helyi értéktárat, minimum), hanem az az egész eljárás meg szervezés meg minden (szellemi örökség), hogy Európa egyik legszennyezettebb és legzajosabb belvárosában rendeznek egy berregő-füstölőversenyt, az arrafele lakókat, dolgozókat hetekig szívatják, lezárják, kizárják, autóikat elviszik, világháborús hangeffektekkel őrületbe kergetik, és a végén ezt az egészet velük fizettetik ki, mert ez az az ország, Hungarikumisztán, ahol nem az üdítő fizet a reklámozásért, hanem egy állami cég állami bukta mellett megrendezi neki.

De akkor már miért nem rendeznek, mit tudom én, kísérleti atomrobbantást a Kossuth téren? Igény volna rá. Az is egészségtelen, kellemetlen, zajos, de gyorsabban túl lennénk rajta.

Vagy még egyszerűbb: legyen egy sima Nemzeti Korrupciófesztivál valahol kinn a pusztában, ahol a madár se jár. Fölállítani két fabódét, egy vattacukros meg egy kürtőskalács; ha mindenáron kell műsor, akkor egy rossz székre álljon fel egy vak tangóharmonikás és játssza a Fehérvári huszárokat, a szervezők kaszáljanak be nyugodtan háromszázmillát az államtól, még hatszázat állami cégektől szponzorációban, a rozzant széket nevezzék el Klebelsberg Kuno Intézményfenntartó Nagyszínpadnak, a kürtőskalácsos bódéra adjon százmillát az agrármarketing meg egy húszast a tanyafejlesztési program, plusz egy szerencsés EU-pályázat, a közvetítési jogokért csengessen ki ötszázat az MTVA (hétfő éjjeli program a Duna Wordön). Kész. Összköltségben jobban jönnénk ki. Mínusz a kellemetlenségek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.