galéria megtekintése

Erénytükör

6 komment


Lakner Zoltán

Állásvesztéshez vezetett, hogy a Magyar Nemzeti Bank kénytelen volt közzétenni alapítványainak szerződéslistáját. Csak éppen nem a jegybanknál vagy az indulásuktól kétes hírű alapítványoknál vonták le a személyi következtetéseket. Az alapítványi pénzből részesülő, s erről péntek estig mit sem tudó Vs.hu újságíróinak jelentős része állt fel, egzisztenciát áldozva a hitelességért.

A kormány nem érzi úgy, hogy bármit tennie kellene. Az újságírók felmondáshullámával egy időben „erénytükörként” ünnepelt alaptörvény szellemiségének megfelelően a miniszterelnök szóvivője azt mondta: a kormány nem avatkozhat be, mert a jegybank független intézmény. Szemforgató hivatkozás három évvel azt követően, hogy a „nemzeti együttműködés rendszere" szőröstül-bőröstül felfalta a központi bankot is.

A Pallas Athéné alapítványcsaládnak nem csupán a támogatási politikája botrányos, hanem a puszta létezése is. A jegybanki árfolyamnyereség szabadkézi elköltésére létrehozott intézményháló kialakulása nem véletlenül keltett gyanút, amit csak erősített, hogy a parlament kormánypárti többsége törvénnyel igyekezett megakadályozni a pénz útjának feltárását. Az alkotmánybírósági kitérő után mégis nyilvánosságra kerülő adatok igazolták a várakozásokat: a közpénzek magánpénzzé alakításának robusztus, több százmilliárd forintra rúgó példájával állunk szemben. A közfelelőtlenség e hegyvonulatának csúcsán ott lengenek a nepotizmus zászlai: tekintélyes pénzek jutottak Matolcsy György unokatestvérének, miközben több alapítványi felügyelőbizottságban foglal helyet a legfőbb ügyész felesége.

 

A politikai elemzésnek gyanakodva kell fogadnia az egyvágányú elméleteket, még akkor is, ha egy-egy ilyen teória magyarázó erővel bír a körülöttünk zajló események sok vonatkozására. Az ismert rendszerkritikák között találunk olyat, amely kizárólag történelmi-ideológiai, és olyat is, amely elsősorban gazdasági, vagyis inkább bűnszervezeti okokat azonosít a háttérben. Nem hiszem, hogy ezek kizárnák egymást. Az „alaptörvény ünnepén” önmagát történelmi távlatba helyező miniszterelnök pontosan annyira hihet saját ideológiai fordulataiban – legalábbis azok politikai hasznosságában –, mint amennyire tisztában lehet azzal, mekkora jelentősége van hatalma szilárd anyagi bázisának és erős intézményi hátterének.

Lehetetlen megmondani, vajon minden egyes hatalmi, illetve pénzügyi tranzakciót Orbán személyes akaratára és döntésére, legalábbis jóváhagyására vezethetünk-e vissza. Holott a hatalom szerkezetének megértése szempontjából fontos lenne tudni, ki és miről dönt ma Magyarországon. Talán inkább azt kell elképzelnünk, hogy Orbán a hitbizományként átadott területeken mozgásteret hagy vazallusainak, és messzemenően mentesíti őket tetteik következményei alól, lojalitásukért cserébe. Mindenesetre az államhatalom privatizálása, a politikai versenyfeltételek sokrétű torzítása, a következetes klientúra-építés, a gazdasági hatalom koncentrációja és a személyes gazdagodás egymásba fonódása, valamint ennek elegyítése a nemzeties ideológiai keverékkel a „NER” alapvető jellemzője. Egyik nélkül sem lenne az Orbán-rendszer az, ami.

A miniszterelnök sokat tudhat klientúrája személyes gazdagodásáról. Arról, kit mivel tarthat a markában. Ez hatalmi politikájának az alapja. Másfelől, ha más nem, a hatvanpusztai majorság botránya azzal is szembesít, hogy a személyes gazdagodás a legfelső szinten sem csak mellékes vonása a rendszer portréjának, még ha ezt rejteni igyekszik is az erénytükör.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.