Képzeljen el a kedves olvasó egy táblát egy lakóház falán: „Ebből a házból 1944 márciusában 36 embert, köztük 10 gyereket deportáltak a magyar kormány aktív részvételével, és Auschwitzban meggyilkolták őket, mert zsidónak születtek. Ne felejtsük el őket soha.” És képzeljen el hasonló táblákat nem egyszer, de újra és újra: a házakon, ahol meggyilkolt zsidók laktak; minden iskolán, ahova meggyilkolt zsidó gyerekek jártak, mielőtt deportálták őket; minden középületen, ahonnan állami hivatalnokok segítették a deportálást, minden vonatállomáson, ahol a deportáltakat bevagonírozták.
Magyarországon a képzelet szülötte mindez; de Párizsban valóság. Néhány példa. „Több mint 6100 gyereket tartóztatott le Párizsban családjukkal együtt a Vichy-kormány rendőrsége, a megszálló nácik cinkosa, majd Auschwitzban meggyilkolták őket, mert zsidónak születtek.” Egy színház épületén a színészek nemzeti szindikátusa által készíttetett tábla név szerint felsorolja a háborúban meghalt színészeket, hozzátéve, „harcban meghalt”, „deportálásban meghalt”, „barikádokon meghalt”. „A kisgyerekek emlékére, akik ebbe az óvodába jártak, akiket 1942–1944 között deportáltak, mert zsidónak születtek, a náci barbárság ártatlan áldozatai a Vichy-kormány aktív bűnrészességével. Haláltáborokban semmisítették meg őket. Ne felejtsük el őket soha.” „Ennek az iskolának az igazgatója, tanárai és tanulói emlékére, akiket 1943-ban és 1944-ben a Vichy-rendőrség és a Gestapo letartóztatott. Deportálták és Auschwitzban meggyilkolták őket, mert zsidónak születtek.” „E ház 112 lakója, ebből 40 kisgyerek emlékére, akiket deportáltak, és német táborokban haltak meg 1942-ben.” „Ezen iskola tanulóinak emlékére, akiket 1942 és 1944 között deportáltak, mert zsidónak születtek, a náci barbárság ártatlan áldozatai a Vichy-kormány aktív bűnrészességével. Haláltáborokban semmisítették meg őket. Ne felejtsük el őket soha.”
A párizsi Shoah emlékmúzeumban kitűnően dokumentált kiállítás, szívbe markoló fényképekkel és tárgyi emlékekkel. Egy ruha, öt-hat éves kislányé, akit meggyilkoltak egy haláltáborban. Apácakolostorban elbújtatott gyerekek levelei szüleikhez arról, hogy mennyire várják a találkozást, mennyire hiányoznak nekik; a leveleket nem volt kinek elküldeni, mert bár a gyerekek nem tudták, a szüleiket már meggyilkolták. Fényképek egyrészt a borzalmakról,mint a csontvázzá aszott emberek holttestei a táborokban, de még borzalmasabbak a háború előtti mindennapokból: az egyiken egy jól fésült, kedves kisfiú mosolyog a kamerának.
