(Egy kezdő emigráns följegyzései)
– Emeljed, Zsoltikám, most emeljed! – kiáltotta az oktatóm, B. Józsi bácsi a targonca emelővillájának elektromos hangját túlharsogva, én pedig emeltem, emeltem és emeltem. A nemzeti közlekedési hatóság előtt kellett a tudásomról számot adnom, és én számot adtam, holott lett volna dolgom sokkal fontosabb. Azokban a percekben, amikor Balmazújváros határában targoncán ültem, igazából Budapesten kellett volna lennem a Magyar polip 2 című tanulmánykötet bemutatóján, amelybe én is írtam egy fejezetet. De én az üres raklapokat emelgettem, s igyekeztem nem gondolni rá, hogy a majdani raklapokon később akár egy mázsa üvegpohár is lehet, egy rakomány igen drága bor vagy különlegesen törékeny műalkotás...
Az új életemben ugyanis targoncás vagyok. Pontosabban szólva: leszek. Még pontosabban szólva: OKJ-s papírom van róla, hogy elvégeztem az „építő- és anyagmozgató gép kezelője” elnevezésű tanfolyam „targoncavezető” szakirányát Balmazújvároson, s megszereztem a targoncavezetői jogosítványt, amelyhez francia nyelvű europasst igényeltem. Ez utóbbi birtokában a Magyarországon megszerzett bizonyítványommal és jogsimmal legálisan vállalhatok munkát bármelyik marseille-i szupermarket és hipermarket raktárában. Vagy a kikötőben.