Emberek

Kiknek az érdekei nem befolyásolják a kormányt? A megfejtés: a magyar embereké. Erre utal az is, hogy Orbánék visszavonják a vasárnapi boltzárról szóló törvényt, mondván, meghallották a magyar emberek hangját. Erről az indoklásról annyit biztosan tudunk: nem igaz.

Hiszen a kormány akkor döntött a nyitás mellett, amikor nincs új tudása a választók véleményéről. Nem voltak tüntetések, épp annyira utált az intézkedés, mint három hónapja. Ellenben felvetődött a népszavazás lehetősége, vagyis az: a magyar emberek elmondják a véleményüket.

Ám a Fidesz hosszú ideje a tiltott tevékenység kategóriájába sorolja az érintettek véleményének meghallgatását. Így jár el az olimpiai pályázat vagy a Városliget beépítése ügyé­ben. Ez volt a cél az MSZP „vasárnapi” kezdeményezésével is. Volt itt jogi abszurdteremtés, kopasz klasszisok bevetése, mígnem a Kúria kimondta: lehet aláírásokat gyűjteni. Azaz a kormány közömbös maradt, amíg csak az emberek akaratáról volt szó, s cselekedett, mikor politikai veszélyt érzett. Ahogy Schmitt Pál távozásakor, az internetadó dobásakor is.

Épp ezért tévedés azt hinni, az ügy a boltok, a plázák nyitva tartásáról szól. Ahogy a kormány politikai reakciója mutatja: ez nem más, mint politika. Ebben szenvedtek Orbánék vereséget. Sokkal kisebbet, mint ha megvárták volna, hogy a magyar emberek elmondhassák a véleményüket. Akik viszont tanulhattak az esetből: csak az ő erejüktől fél a hatalom. Ám attól nagyon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.