Elszámoltatás

A történet végződhet egészen másként is, mint amire a kormány számít. Úgy tűnik, erről hallani sem akarnak, különben nem szögeznék le jó előre, hogy a vitatott jogszabályok biztosan kiállják az alkotmányosság próbáját. Igaz, a bírák is a túlzott magabiztosság bűnébe estek, hiszen úgy hoztak a bankokat elmarasztaló döntéseket, hogy tudták: az Alkotmánybíróság mindent felülírhat, áthúzhat. Döntésük eredménye ugyanis korántsem borítékolható, mert nemcsak az érintett pénzintézetek sora, hanem néhány bíró is úgy véli – az ő hozzáértésüket és pártatlanságukat talán nem érdemes vitatni –, hogy alaptörvényellenes lehet, de nemzetközi szerződésekbe is ütközik az adósmentő csomag.

A szerződéseket kivételes esetben – ha például a gazdasági környezetben bekövetkezett jelentős és előre nem látható változások indokolják – felül lehet éppen vizsgálni, ám kétséges, hogy ezt tíz évre visszamenőleg is meg lehet-e tenni. Nem kevésbé problematikus, hogy „hivatalból” – a törvény erejénél fogva – minősítik eleve tisztességtelennek két fél megállapodását, és a pénzintézeteknek e jogszabályi vélelem megdöntésére gyakorlatilag esélyt sem adnak.

Ne sajnáljuk persze a bankokat, hiszen sokan érezhetik úgy, hogy a devizahitelekkel szépen megkopasztották őket. S ha valaki megnézi a szerződési feltételeket, kiderül, hogy most sem nagyvonalúak: egy-másfél százalékos betéti kamatot kínálnak, és jó esetben húsz-huszonöt százalékra adják a hitelt. Szóval alig bánná valaki, ha egyszer a bankokat kopasztanák meg.

Sólyom László még köztársasági elnökként figyelmeztette 2007 elején a kordonbontó fideszes politikusokat: „A jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni.” Érdemes erre gondolni, amikor a vélhetően tényleg átvert adósoknak akarnak igazságot szolgáltatni. Különben átkozottul nagyot csalódhatunk, és ha nem a kormányzati érdeket egyre inkább kiszolgáló Alkotmánybíróság, akkor – ami még jobban fájhat – esetleg nemzetközi fórumok mondhatják ki: elszámoltatni is csak jogállami módon lehet.