galéria megtekintése

Elsül a krumpli

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 12. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

Most, hogy nyakunkon az önkormányzati választás, már a krumpliból is lehet kampányeseményt csinálni. A pityóka is alkalmas arra, hogy jól odasózzanak vele a mocskos liberálkapitalista-kommunista hét fájdalmának. Olvasom, hogy nemrég Sajószögeden krumplifesztivált rendeztek, amelynek fővédnöke – ki más is lehetne? – Mengyi Roland, a Borsod megyei közgyűlés elnöke volt. Ennek azért van különös jelentősége, mert a megye első embere mostanában sűrűn szóba kerül a honvédelmi miniszteri szék egyik várományosaként.

Lehet, hogy regnálása alatt rendszeresítik a hadseregben a krumplipuskát.

Csak egy bergmanncső, egy hosszú nyelű fakanál meg két közepes méretű krumpli kell hozzá, s ha jól préseljük őket egymás felé, akkor a köztük keletkezett sűrített levegő nagy durranással lövi ki az egyiket. A mai költségtakarékos időkben, amikor a hadseregnek még egy rendes műtárgy vagy kastélyszálló megvásárlására sem telik, jól jön az ilyen paraszti finesz. Nagy kárt ugyan nem lehet vele okozni, de legalább durran.

 

A fővédnök köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a burgonya, krumpli, kolompér, pityóka stb. honi elterjedéséért sokat tett II. József, a kalapos király, aki adókedvezménnyel ösztönözte a termelését. Bezzeg az ötvenes években ukázzal kötelezték a gazdákat a gumipitypang és egyéb növények ültetésére – tette hozzá, s azt is mondta: lényeges, hogy a sajószögediek a krumplival megtalálták a gyökereiket. Mire a polgármester –aki a fővédnök alatti védnöki pozíciót töltötte be egyúttal – azzal tromfolt, hogy a krumplifesztiválnak, ha nem is nemzetközi, de valójában országközi jelentősége van. És még azt is mondta az egybegyűlteknek, hogy „akik jelen vagyunk, mindannyian magyarok vagyunk”. Végül az egyházak képviselői megáldották az idei termést.

Nekem a krumpliról a dédanyám jut eszembe. Ő vitt magával a falu végében lévő földre tavasszal azért, hogy a vetőkrumplit belepotyogtassam azokba a kis gödrökbe, amiket ő vájt ki az évek során tenyeréhez idomult kapájával. Később azért állított a sorok közé, hogy egyenként szedegessem le a levelekről a krumplibogarakat – ma is az orromban van semmihez sem hasonlítható, fanyar-kesernyés illatuk. Ha véletlenül összenyomtam, narancssárga csíkot húztak maguk után. Nyáron kaptam egy kis kapát, azzal kellett feltölteni a tövek alját. Ősszel a vászonzsák száját fogtam, a kiásott termést abba öntötték, s tették el a pincék mélyére. Az apróbbakat kiválogattuk, az ment mindig a disznóknak.

A krumpli ünnepét mindig a legfagyosabb téli reggelek hozták. Ilyenkor betértünk a dédanyámhoz, aki a sütőből még forrón vette ki a héjában sült krumplit, ami az iskoláig melengette a kezünket. Amikor beleharaptam, az maga volt a mennyország: édes, selymes, kívül ropogós héjú, belül puha.

Ma már tudom: ha nem is nemzetközi, de országközi jelentőségű pillanatok voltak ezek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.