Elmélkedés a farokról

2016-01-29 08:43:00

Állt a piacon, és azon töprengett, vajon farkat vegyen-e.

Sose volt ez gondja eddig, a kocsonyát minden évben a szomszédasszony készítette el, s a nekik kiporciózott négytányérnyi adagot szép nagy, vászonterítővel letakart kosárban vitte át hozzájuk. Rendszerint tett mellé egy üveg fehérbort is, amit férje, Mihály érlelgetett nagy műgonddal telente. Karcos, kaparós ital volt, az olaszrizling mögül durván tolták előtérbe magukat a kiskerti fajták, enyhe poloskaízt hagyva maguk után. Falusi borászként a vörösöket tojásfehérjével derítette, s asszonya csak évek múltán döbbent rá, hogy ura ilyenkor rendre lehúzta a vécén a tojások sárgáját, mint szükségtelen rosszat, negyvenet, ötvenet, mikor mennyit.

– Félnótás. Nem is értem, minek mentem hozzá – mondta az asszony tésztagyúrás közben, az első évben, amikor sikerült megmenteni a negyven tojássárgáját, s azonnal nekiálltak ketten csuszát, kockát, csíkot és csigát csinálni. Lett belőle négy kiló, elsőrangú házi tészta, amit a cserépkályha mellett szárítgattak napokig, a megfelelő állag eléréséig. Annak gondos ellenőrzése céljából a szomszédasszony minden áldott nap átkopogott, félliteres üvegben hozott egy kis vörösbort a Mihályéból, kitette az asztalra, és odaszúrta, mintha a férje is ott lenne közöttük: nesze nektek, tojásfehérjék!

Próbálta maga elé képzelni a kocsonyákat, miközben a sor lassan araszolt felfelé a piaci pult előtt. Az egyik tányér mindig csak áttetsző, tiszta levet rejtett magában, tetején leheletnyi zsírkarikákkal. Ezt szépen kiborította a tányérból, a legélesebb késsel kockákra szabdalta. Sertésnyelvet főzött mellé babérleveles, borsos, citromkarikás vízben, majd saját levében hűlni tette ki a kerti asztalra. A macskákat ilyenkor maga mellé vette a konyhába, mióta Benő meglépett egy félkilós, vákuumzáras füstölt lazaccal, ami után csak a fóliát találták meg a rózsabokor tövében szétszaggatva, nos, azóta sokkal jobban odafigyelnek a két pernahajderre.

Házi majonézt ver, abba mustárt kavar, kaprit és uborkadarabokat nyes, kis szardellát pürésít bele, majd a sárga krémet, melynek színe az aix- en-provance-i házak falára emlékeztet leginkább, s egyenként rákeni a vékonyan felszelt sertésnyelvekre. Gusztusosan tálra rendezi, majd rájuk szórja a kocsonyadarabokat, amelyek borostyán kavicsokként görögnek le a húsos halomról. A másik három tányérban buja összevisszaságban álltak a főtt és füstölt disznódarabok, fülek és pofarészek, tarják és körömcupákok, s olykor egy-egy vékony hasáb sárgarépa, csak a színe végett. A krémesen elolvadó főtt fokhagymák olykor összeölelkeztek az egész borsokkal, egyszerre lágy és bizsergető ízt hagyva maguk után.

De az idén elmaradt a kocsonya. A szomszédasszony harminc év után otthagyta Mihályt, az agyonajnározott fehér- és vörösboraival, eltékozolt tojássárgáival, lassan hömpölygő falusi életével együtt, s beköltözött egy kis garzonba a közeli városba. Vitte magával a rétesei, töltött káposztái és kocsonyái receptjét, s maga mögött hagyta a dilemmát, hogy farkat vajon akkor kell-e most venni, és ha igen, mekkorát?

álláspont
tüzes ló

megosztom twitter kinyomtatom