Varsó nem küldött egyetlen állami vezetőnek sem formális meghívót, csak diplomáciai úton, úgynevezett szóbeli jegyzékben tájékoztatták az EU-tagállamokat és a kormányokat – amelyek anyagilag is hozzájárulnak a múzeum fenntartásához – az esemény megrendezéséről. Így Moszkvát is. Egyben érdeklődtek, küldenek-e képviselőt a rendezvényre. Ez a megoldás, mármint a Putyinnak szóló hivatalos meghívás elmaradása mindenkinek jól jött.
Először is, Lengyelországnak. A Krím félsziget orosz annektálása, az ukrajnai belháború és más korábbi konfliktusok (a korábbi elnök, Lech Kaczynski vészes repülőbalesete Szmolenszkban), majd az Oroszország–Nyugat viszony lehűlése miatt a lengyel–orosz kapcsolat szinte befagyott. A balti államokkal együtt Varsó követeli a leghangosabban az EU-ban és a NATO-ban az oroszokkal szembeni kemény fellépést, a szankciókat. Ha Putyin megjelenne a volt haláltáborban arról beszélve, hogy vöröskatonák szabadították fel a láger foglyait, azzal elvitte volna a show-t.
Sőt, esetleg olyan üzeneteket közvetített volna, amelyek az antifasizmus mai orosz interpretációjának érvényességét hirdetik. Mármint, hogy az orosz felkelők ma Kelet-Ukrajnában voltaképpen az egykor lágerőrré szegődött ukrán nacionalisták eszmei leszármazottaival harcolnak. És vannak, akik ezt esetleg elfogadnák.
A nyugati hatalmak képviselőinek sem jött volna jól a közös szelfi. A kapcsolatok lefagyása rossz az EU-nak, különösen nagy károkat okoz Németországnak és Franciaországnak. De ez az esemény alkalmatlan a kapcsolatok rendezésére, miközben nem akarhatták demonstrálni az ellentéteket sem. Minek újból vérig sérteni az orosz vezetőt, ahogy azt a G20-on, az ausztráliai Brisbane-ben tették. Az sem lett volna jó, ha Putyin jelenléte bemutat valamilyen törést a nyugati szövetségesek között.
És persze az orosz elnöknek kapóra jött a névre szóló meghívás elmaradása. Semmiképpen nem mehetett volna el közönséges vendégként Lengyelországba, ahol számolnia kellett a Brisbane-ben történtek megismétlődésével. Az sem lett volna célszerű, ha esetleg nyílt politikai összecsapáson felróják neki rendszere mai tetteit. Az, hogy formális meghívást más államok sem kaptak, Moszkvában nem volt fontos. Aki meg akar sértődni, megsértődik. Sőt úgy állítja be, hogy az egész orosz népet vérig sértették.
|
A zsidógyűlölet most épp olyan égető kérdés Európában, mint a két háború között volt
Thomas Peter / Reuters |
Putyin kedvenc újságja, a Komszomolszkaja Pravda egyenesen azt írta, hogy az elnök „nem fog hűségesküt tenni a Vörös Hadsereg privatizált hőstettein felépített amerikai–zsidó birodalomnak”. A lapon keresztül Varsónak is üzent a Kreml, a lengyeleket „emlékezetüket vesztett szánalmas korcsoknak” nevezte. (Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos, miután megkötötte a szép emlékű paktumot Ribbentropp náci külügyminiszterrel, Lengyelországot hasonló stilisztikai bravúrral „a versailles-i szerződés förtelmes fattyának” nevezte.)
A mai Oroszországban a második világháborús szovjet győzelem Hitler felett valóságos polgári vallássá lett. Oroszország sajátos módon kisajátította ezt a legendát, pedig a katonai győzelemben részt vettek a fehéroroszok, grúzok, örmények, azeriek, hogy a talán legtöbb áldozatot hozó ukránokat se felejtsük el. A kijevi vezetés most ezért is hangsúlyozza, hogy a haláltábort épp a II. Ukrán Front egyik ukrán lövészhadosztálya szabadította fel.
A második világháborús győzelem „vallása” több okból is fontos az oroszoknak. A nagy felszabadító ügy pátoszával erősíti a nemzeti öntudatot. A Szovjetunió ezzel a győzelemmel lett világhatalom, tett szert európai és ázsiai csatlósokra, teljesítette ki befolyását Afrikában és Latin-Amerikában. Utána a nukleáris erő birtokában lett az egyik szuperhatalommá a kétpólusú világban. Mindez elveszett, de az emlék és a törekvés, de legalábbis a vágy a pozíció visszaszerzésére nem múlt el. Amikor hasznos neki, Putyin ezt a birodalmi vágyat antifasiszta látszattal fedi. Egyébként antifasiszta frazeológiával indokolja az Ukrajna elleni területszerző műveleteit is. Például azzal vádolja az ukrán kormányerőket, hogy antiszemiták.
Az orosz propaganda nemcsak az ukránokat, de a balti államokat is szívesen lefasisztázza. Kínos tény, hogy a balti államok mai történelmi narrációjában az orosz-szovjet uralom brutalitásával igazolják a történelmi bűnöket, amelyeket az észtek, lettek, litvánok (és persze az ukránok és oroszok is) követtek el saját honfitársaik (főleg a zsidók) ellen a nácikat kiszolgálva. Ha a holokauszt történetéről beszélnek, nehéz kihagyni ebből a keleti náci segédcsapatok fontos szerepét.
Ha még mindig a mostani január 27-ről van szó, hozzátartozik az előtörténethez a Prágában és Terezínben megrendezendő ellenrendezvény. Erre Milos Zeman cseh elnök meghívta Putyint, amivel hangos ellenzést váltott ki. Csehországban a zsidó közösség tiltakozott az orosz elnök jelenléte ellen. Sőt, saját kormányfője is ellenezte a meghívást. Bohuslav Sobotka inkább az auschwitzi megemlékezésen vesz részt. A cseheknél is sokféle nemzeti hagyomány és gazdasági érdek működik most egyszerre.
Minderről gondolkozva nem lehet nem beszélni mindarról, ami e hónapban Párizsban történt. A demokratikus közvélemény a dzsihadista terrort könnyen leegyszerűsítheti egyfajta iszlám nácizmussá.
A szabad gondolkodás és ugyanakkor a zsidók elleni gyilkos gyűlölet mindenképpen összeköti őket, akármennyien próbálják is mentegetni a fanatikus gyilkosokat nehéz gyermekkorukra és jogos felekezeti érzékenységükre hivatkozva.
Auschwitzban is főleg zsidókat öltek – köztük több százezer magyart, de a nácik korábban könyveket égettek és elgázosították a demokráciát is. Prágában például nagy fórumot tartanak az antiszemitizmus jelenségéről, amelyen szintén sok politikai celeb vesz majd részt.
|
Korábban könyveket égettek, és elgázosították a demokráciát is
Fabrizio Bensch / Reuters |
A táborban másfél millió embert öltek meg. Amikor a szovjet csapatok közeledtek, a megmaradt foglyokat elhajtották nyugat felé. Január 17-én felrobbantották az auschwitz-birkenau-i gázkamrákat. A szovjet katonák hétezer foglyot találtak a lágerben.
A zsidógyűlölet most épp olyan égető kérdés Európában, mint a két háború között volt. A francia, a belga, a brit zsidók tömeges kivándorlást fontolgatnak. Az agresszió – úgy érzik – most a muzulmán szélsőségesek oldaláról fenyegeti őket. Az új európai szélsőjobboldal ugyan nem lép fel a zsidók ellen, ők a muzulmánokat szeretnék kiűzni. De a szavak behelyettesíthetők. Kelet- és Közép-Európában ugyanez az indulat működik, de itt a „fehér” szélsőjobboldal működteti azt.
Magyarországon tekintélyes parlamenti erőként léteznek. Adott esetben a zsidók (romák) ugyanazt a bűnbakszerepet töltik be, mint valaha a zsidók. Bűnbakra minden tekintélyuralomra törő zsarnoknak vagy zsarnokjelöltnek szüksége van.
Amikor a társadalmak bizonytalanná lesznek demokratikus értékeikben, akkor úgy érzik, szükségük van valakire, aki majd megerősíti őket nemzeti létükben. Például megvédi az agresszív kisebbségektől vagy a bevándorlóktól. A dolgok egybeérnek. Az oroszok pénzelik a francia Nemzeti Frontot, jó kapcsolatot építenek a Jobbikkal, az orosz propaganda ömlik a magyar szélsőjobb portáljaiból is. Egy kis holokauszttagadás, egy kis oroszból fordított papagájszöveg.
