galéria megtekintése

Ellátó

4 komment

A szerk.

Központi. Ellátó. Rendszer. Ha bármilyen termékkörben ezek a szavak elhangoznak egy állami potentát szájából, akkor az ellátás akadozásával és a termékek drágulásával kell számolnunk.

Az úgynevezett nemzeti dohányboltellátó indulását követően heteken-hónapokon át találkozhatott olyan trafikkal az ember, amelyben csak azt az egyetlen dolgot nem tudták teljesíteni, amire a boltot a hatalmi akarat létrehozatta. (Ezzel mellesleg kiszúrt azokkal is, akiknek az üzletet kiutalta, de hirtelen kinyitni is veszteséges lett). Nos, ezt a rendszert okézta most az unió, és ez rögtön újabb területek felé bátorítja Lázár Jánost. Persze Brüsszel nem a bénaságot és a korrupciót, legfeljebb a jogi konstrukciót validálta. A jogászkodás tehát átcsúszott a léc felett, így irányba veszik a gyógyszerek és a szesz nagykereskedelmét.

Gondolnánk, az alkohol ese­tében némi áruhiány népegészségügyileg jót is tenne. De a pálinka-szabadságharc tábornokának nyilván nem ez a célja, még ha intézkedéseinek következtében gyakran zárulnak is el csapok, és csak a profit folyik.

 

Ám az már katasztrófával fenyeget, ha egy állami mamut osztja majd a gyógyszereket a kórházaknak. Az oktatásügyben a krétaellátást nem sikerült biztosítani, pedig az nem életbe vágó eszköz. Az iskolába és a klinikára vécépapírt még tud vinni a hozzátartozó, de gyógyszereket beszerezni bajosan. Szokták dicsérni  a kormány embereinek végtelen alaposságát lopásaik megszervezésénél. No ez az, amit állami feladataik teljesíténél elfelejtenek.

Törvény kell? Írjon a lobbista, aztán csodálkozunk, ha Sánta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.