galéria megtekintése

Elkerítve

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 17. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Újabb országtól választ el minket a kiváló minőségű kínai szögesdrót. Belegondolni is rémes, mi lenne, ha úgy állnánk, védtelenül, mint a többi uniós tagállam. De a kormánynak hála nem fenyeget minket a muszlim invázió veszélye.

Gyakorlatilag az összes menekült továbbállt, aki nem önszántából, azt is elbuszoztattuk, amilyen gyorsan csak lehetett, még pisilni sem állhattak meg. Így kell ezt csinálni, ezt igazolják vissza a közvélemény-kutatások is. De van még munka. Romániától még csak a szerb határ közelében kerítettük el magunkat. Ha a menekülők arra mennek, tovább kell építeni a védművet, akár mind a 453 kilométeren.

A másik irányban ott van Szlovénia, kis ország, könnyű lesz azt a 102 kilométert elbarikádozni. A 137 kilométer Ukrajnánál gyerekjáték, megvannak még a szovjet időkből a tervrajzok. Az igazi erőpróba a több mint ezer kilométernyi osztrák, illetve szlovák határ, oda jó sok kell majd a borotvaéles pengével felszerelt drótból. Ha kész lesz, elégedetten léphetünk hátra: eddig csak beszéd volt róla, hogy a magyarok elszigetelődnek Európa közepén, most majd le is lehet fényképezni. Mi mások vagyunk!

 

Kár, hogy a világűrből nem látszik, mint a kínai nagy fal. Mondják, hogy a kerítés a legkevésbé sem tartja távol Európától a háború elől menekülőket, de tőlünk igenis távol tartja. Csak kell hozzá a mindenkivel undok kismalacként viselkedő kormány is. Másnak csináltuk, magunknak megoldottuk a problémát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.