Szíria, Irak, Darfur, Burundi... Hosszú a szemünk láttára elkövetett tömeges erőszak helyszíneinek listája. Néhány esetben az erőszak népirtássá fajult. Ezzel párhuzamosan azt is látjuk, hogy a népirtások tagadása is egyre tömegesebb szerte Európában. Terjesztik politikai pártok, terjed a populáris kultúra bizonyos rétegeiben. Különböző változatai vannak: tények tagadása, kiforgatása, relativizálás, áldozati számháború stb. A Nobel-díjas Elie Wieseltől tudjuk: „az elkövetők mindig kétszeresen gyilkolnak. Másodszor a hallgatással". A népirtás tagadása – a népirtás folytatása. Ezért a népirtás, a tömeges erőszak megelőzéséért folytatott és a tagadásuk ellen folytatott harc – egy és ugyanaz a harc. Ez a harc elemi értékeink megőrzéséért, magáért az életért folyik, átível pártokon, nemzeteken, közösségeken, hiszen valamennyiünket érinti.
A parlamenti képviselőknek lehetőségük van a hatékony cselekvésre, ezért különleges a felelősségük. Ez a felelősség tettre kötelez.
Különbözik a hátterünk, nézetkülönbségek osztanak meg minket több kérdésben, de közös humanitárius elkötelezettségünk összeköt minket, hogy együtt harcoljunk a tömeges erőszak, a népirtás és ezek tagadása ellen. Az egyetemes értékek nevében fellépünk azért, hogy a Másokért érzett aggodalom legyőzze a közönyt, az igazság a hazugságot, a tudás a tudatlanságot, a szolidaritás az önzést, az élet a pusztítást.
