A legkeservesebb azzal szembenézni, hogy a 40-50 alatti generációkban a „bal” és a „jobb” hívószó alig működik. Többségük a világot nem a baloldal-jobboldal törésvonal mentén értelmezi, és magukat sem eszerint akarják (ha egyáltalán akarják) a politikai térképen elhelyezni. Újabb és újabb korosztályok jönnek, akik számára – kevés kivétellel – ez a megkülönböztetés érdektelen, irreleváns. Ebben a generációs-kulturális változásban része van az egész, hagyományosan bal-jobb osztatú pártvilág, az „establishment” elutálásának, de annak is, hogy e században mindenütt erős hangsúlyt kapott a világ morális-kulturális, néhol vallási szempontú megítélése, értelmezése a direkt politikai megközelítések helyett.
Akármi az oka, a bal-jobb hívószó számos életkori és társadalmi csoportban egyszerűen nem működik. Nem véletlen, hogy a Fidesz ugyan előszeretettel használja a „bukott baloldal” terminust, de magát nem emlegeti jobboldalként. Erősebb érzelmi töltetű, kevésbé politikai természetű hívószót keresett a „nemzeti” és „keresztény” öndefinícióval.
Én persze továbbra is hiszek (remélhetőleg nem csak életkorom folytán) a bal-jobb metszésvonal relevanciájában és megvilágító erejében. A baloldal minden vonatkozásban emancipációs mozgalom. A kiáltó társadalmi különbségeket, az ezzel járó alávetettséget és kiszolgáltatottságot károsnak, igazságtalannak, embertelennek, ebben az értelemben „természetellenesnek” tartja. A jobboldal – akkor is, amikor éppen részvéttel és segítőkészséggel néz a rosszabb helyzetben lévőkre – a társadalmi különbségeket végső soron „természetesnek”, az élet velejárójának, sőt a társadalmi teljesítmény szempontjából ösztönzőnek, inspiratívnak véli.
Az ember azt hinné, ha valahol, hát a mai Magyarországon nincs is ennél fontosabb ellentét. Mégis úgy tűnik, a fiatalabb generációk nem ebben a koordináta-rendszerben helyezik el magukat. Az ő köreikben sokkal inkább a progresszív-konzervatív terminusokkal írhatók le az eltérő világnézeti karakterek. A progresszív–konzervatív ellentétpár emlékeztet ugyan a bal-jobb megkülönböztetésre, de mégsem azonos vele. A bal-jobb elsősorban politikai kategória, míg a „progresszív” és „konzervatív” ízlést, magatartást, kultúrát, normarendszert is takar. Szétfejthető többek között a „nyitott–bezárkózó”, „autonóm–tekintélyelvű”, „modern–tradicionális” ellentétpárokra. Ma úgy fest, hogy a politikai ellenzékiséghez képest a fiatalabbak körében jóval több rokonszenv övezi ezt a fajta progresszív szellemű, kulturális-mentális-világnézeti ellenzékiséget, amely az ízlés és a gondolkodásmód oldaláról opponálja a rezsim csökött konzervativizmusát. A hatalomban lévők fel is ismerték az új ellenséget, amelyet láthatólag az ellenzéki pártoknál is veszélyesebbnek tartanak. Pártokra eddig még nem küldtek rendőrt, civil szervezetekre már igen. De erről a tőről fakad a romkocsmákkal, ifjúsági szórakozóhelyekkel, alternatív művészeti műhelyekkel, egyáltalán: a művészetek, az irodalom fontos vonulataival, az egyetemi autonómiával szembeni ellenszenv is.
A kétfajta oppozíció: az, amelyik politikában jelenik meg, és az, amelyik mentalitásban, életmódban, kultúrában fogalmazza meg önmagát, mindmáig nem talált egymásra. Sőt: az utóbbinak a képviselői meglehetős undorral menekülnek az előbbitől. Többek között azért, mert eszük ágában sincs magukat a bal-jobb mezőben elhelyezni. Párthoz tartozni számukra nem presztízs, hanem blamázs. Ha nem akarunk társadalmi és generációs gettóba szorulni, nem lehetünk vakok és süketek az igény- és szemléletváltozással szemben.Minden porcikám tiltakozik egy olyan következtetés ellen, hogy október 12. után akkor ne is legyünk baloldaliak, vagy legalább ne ezt írjuk a politikai névjegyünkre. De nemcsak egyfajta koordináta mentén helyezhetjük el magunkat. A koordináta-rendszereknek nem egy, hanem két tengelyük van. Hát még ha a közéleti gondolkodást nem egyetlen síkban képzeljük el! A világ és az ember lehetséges szemléletében nem egyetlen törésvonal, nem egyetlen karakterkülönbség, nem csak a (továbbra is releváns) bal-jobb megkülönböztetés létezik. Ha azt akarjuk, hogy a baloldali, emancipációs megközelítés is újra érvényes és szuggesztív világmagyarázatként szolgálhasson, többdimenziós politizálásra, frissebb és gazdagabb öndefinícióra van szükség.
Ehhez persze a baloldali politikában új narratíva – egyáltalán: narratíva –, új „sztori” – egyáltalán: sztori – kell. Ennek a sztorinak három új elemét, a hármas innováció javallatát írnám fel az október 13-án beváltandó receptre. Az egyik a baloldal hagyományos szociális elkötelezettségének innovációja: az eddigi szemléletünket és gyakorlatunkat felforgató „garantált alapjövedelem”-koncepció komoly társadalmi vitájának elindítása. A másik a demokráciafelfogásunk innovációja: a képviseleti demokrácia intézményrendszerének fellazítása és kiegészítése a „részvételi demokrácia”, a közvetlen és folyamatos állampolgári beleszólás és döntés eszközeivel. A harmadik a politikai prioritásaink átrendezése, új sorrendje: az oktatás ügyének a legelső helyre sorolása, a baloldal társadalmi vezérhajójává tétele az erőforrások, a támogatások és a politikai figyelem szempontjából egyaránt.
Csodagyógyszer nincs a recepten, ahogy csodadoktorokban is kár reménykednünk. Kockázatok és mellékhatások is lehetnek szép számmal. De október 13-ától nincs mire várnunk. Új fogalomrendszernek, újfajta társadalmi és kulturális fogékonyságnak, új „történetnek” kell átjárnia, átmosnia a baloldal megfáradt szervezetét. Hogy a ma még halk és rekedt hívószó erősen és szépen csengjen az új, más muzsikára kihegyezett fülekben is.
A szerző az MSZP volt elnöke
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
