Nem létezik nagyobb futballpálya Magyarországnál. Igaz, azt, hogy ez a 93 négyzetkilométeres terület játéktérré alakult, eddig is faktumként kezelhettük. Már csak azért is, mert a kormányfő házának közvetlen közelében konkrét katedrálist, de legalábbis óriáskápolnát húztak fel a sportágnak. Ám a minap e tudásunkat is megtámasztotta a kormány, amikor „stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté” minősítette a Quaestor-érdekeltségek közé tartozó ETO Park Kft.-t és a Győri ETO FC Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-t.
Mindkettő fontos nemzetgazdasági szempontból, sőt, az utóbbi a közérdek képviseletének emblémája, elvégre mások mellett Marko Dinjar, Vladica Brdarovszki, Giorgi Kvilitaia vagy éppen Priso Njongo futballjátékos alkalmazásával segíti elő a multikulturális társadalom alakulását. Arról nem szólva: a csapat magas színvonalú kortárs szórakoztatóipari, hovatovább kulturális produkcióját legutóbb kétezren nézték meg a tizenhatezer néző befogadására alkalmas stadionban.
Merthogy a felsorolt labdarúgók fontos szereplőnek látszanak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ám menten gazdasági, mintegy megélhetési bevándorlókká válnának, ha nem a biciklicsel hibátlan végrehajtásának ígéretével érkeznének ide, hanem, mondjuk, pékasszisztensek szeretnének lenni Kazincbarcikán. Arról nem szólva, hogy a piac csak akkor diktál, ha éppen nem a tolódásos védekezésről van szó. A futballban mindent meg lehet tenni és annak az ellenkezőjét is úgy, hogy mindkét verziót központi támogatással jutalmazzák.