galéria megtekintése

Elégtétel

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 04. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nem a bankszektor visszafogottságának jele volt az árfolyamrés, vagyis a mindig a bank számára jobb árfolyam alkalmazása a hitelszerződéseknél. Ez bújtatott költség az ügyfelek számára akkor is, ha nem túl nagy összegről van szó. De a bankok lehajoltak az apróért, és ebben csak a verseny menti őket.

A devizahitelesek nem nyertek óriásit, a bankok nem buktak hatalmasat. De utóbbiak pozíciói a következő ítéletek előtt romlottak

Ha az árat egy olyan mutató láttatja (THM), amelyben egy költségelem nincs benne (árfolyamrés), akkor biztosan azt emelik majd. Van tisztességes üzlet, csak kisebb rajta a profit.

 

Az állam szerepe, hogy megvédje fogyasztóit. Ez ügyben igazolhatóan az Orbán-kabinet járt el helyesen, amikor 2010-ben kötelezővé tette a középárfolyam alkalmazását.

A mostani helyzetből visszanézve: egyértelműsítette a korábbi szabályokat. Most a Kúria azt mondta ki egy ügyben, hogy az árfolyamrés alkalmazása a hitelszerződésnél nem felelt meg a korábbi szabályoknak sem. Ha lehet bírálni a korábbi kormányokat, akkor azért, mert nem alkottak olyan egyértelmű szabályt, amiből ez kiderült volna. Ha lehet bírálni a jogalkalmazókat, akkor azért, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy ez így kiderüljön.

Mindezt lehet úgy fordítani, hogy a bírói kar a bankokkal szemben a hitelesek mellé állt, és lehet azt is mondani, hogy bebizonyosodott a bankok tisztességtelensége. De túlzás mind a kettő. Ez nem a jogegységi döntés, csak egy ügy vége, és ha minden ügyben ez lesz a szabály, akkor sem történik sok.

A devizahitelesek nem nyertek óriásit, a bankok nem buktak hatalmasat. De utóbbiak pozíciói a következő ítéletek előtt romlottak, még ha szektorszinten most csak néhány tízmilliárdról van is szó – aminél még az árfolyamgát is többe került, a végtörlesztés pedig sokkal többe. Nem ez a vége. A döntés egyet biztosan jelent: nincs lejátszva a meccs, bármi jöhet még.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.