galéria megtekintése

Eldurrant az agyam

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 08. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

„Nekem aztán be ne magyarázza Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa, hogy kétszer kettő az tizenkettő, én már huszonöt éve tanítok matekot és fizikát, jól ismerem a közoktatást, sokkal jobban, mint az egész kormány. Nálunk az iskolában mindenki tudja, hogy ezek a hülyék szétverték az oktatást, de senki sem meri kinyitni a száját, mert aki megmukkan, arra ráfogják, hogy kommunista.

Rögtön azzal jönnek, hogy Gyurcsány alatt sem volt jobb. Nekem aztán senki se mutassa be Gyurcsányt, mert én éppen miatta szavaztam 2010-ben a Fideszre, de mostanra már eljutottam oda, hogy Gyurcsány alatt igenis jobb volt, mert ő legalább az iskolákat békén hagyta. Nem ő volt az, aki a nyakunkra ültetett egy Hoffmann Rózsát, nem ő államosította az iskolákat, nem ő hozta létre ezt a Klik nevű szörnyeteget, és nem ő csinált pedellust az igazgatókból, hanem Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa.

Ezek a hülyék nem értenek az iskolarendszerhez, honnan is értenének? Orbán egész felnőtt életében a parlamentben ült, Hoffmann Rózsának pedig semmi köze az általános iskolához, azt sem tudja, hogy mi az, egész életében csak a főnökei seggét nyalta, hol a kommunistákét, hol a fideszesekét. Ez a nő tagja volt az MSZMP-nek, a nyolcvanas években a minisztériumban dolgozott, most meg jön ezekkel a marhaságokkal a kereszténységről és a Szentlélekről.

 

Ezek rosszabbak, mint a kommunisták, még a levegőt is elszívnák azok elől, akik nem szavaztak a Fideszre. Mindenkitől elvárják, hogy fideszes legyen, és tapsoljon az olyan ökörségekhez, mint ez a kötelező portfólió. Ha rajtam múlt volna, köteleztem volna a Klik teljes vezetését, hogy először csináljanak ők portfóliót, és ha annyira tetszik nekik, hát csinálják meg az enyémet is, mert én ebbe a portfólióba teljesen belebetegedtem, azt hittem, elvisz a mentő.

Mondtam is a férjemnek, hogy ha rosszul leszek, hívjon orvost, mert ebbe beleőrülök. Azt kérdezte, hogy miért nem szólok az igazgatónak, de erre kínomban csak röhögtem, hát minek szóljak az igazgatónak? Be van szarva a fideszesektől, csak a saját maga állása érdekli, a tanári karral nem törődik, az a legfontosabb neki, hogy a fiát valahogy bedugja hozzánk státuszba. Zugivó, selejt ember. Tanítási időben két szatyorral viszi haza a konyháról a neki félretett ebédmaradékot, de arra nincs esze, hogy év végén három oldalnál hosszabb beszámolót írjon. És az ilyen emberek kerülnek nálunk pozícióba, mert ezekről tudják, hogy beszariak, és mindenre hajlandók, csak nehogy kirúgják őket.

Mondtam a férjemnek, hogy nekem az lenne a legjobb, ha kirúgnának, mert szeptemberben nem akarok visszamenni abba a pokolba, elég volt. Huszonöt éve tanítok matekot és fizikát, és az utóbbi négy évben azt várták el tőlem, hogy elhiggyem nekik, hogy a kétszer kettő tizenkettő.

Hát nem. Nem és nem.

A múltkor jól összevesztem az egyik fideszes szomszéddal, mert elkezdett nekem panaszkodni, hogy nem megy a vállalkozása, és azon gondolkodik, hogy Németországban keres munkát. Erre eldurrant az agyam, nagyon ideges voltam, éppen akkor fejeztem be a portfóliómat, azt hittem, elvisz a mentő, szóval eldurrant az agyam, és azt vágtam a szomszéd fejéhez, hogy nem panaszkodni, hanem élvezni! Aki rájuk szavazott, ne panaszkodjon, és főleg ne lépjen le Németországba. Micsoda dolog ez? A fejünkre hoztátok ezeket, és most le akartok lépni? Maradjatok itt, és élvezzétek az utolsó percig, és amikor a fejetekre dől a ház, eszetekbe ne jusson üvölteni.

Ezt mondtam a szomszédnak, de nem bántam meg, azóta legalább nem köszön. Ennyi haszna volt.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.