galéria megtekintése

Einstand

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 16. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Megszüntetnek Pesten egy iskolát, amely tiszta véletlenül a Navracsics Tibor szívügyének számító Nemzeti Közszolgálati Egyetem mellett áll. Egykor a Ludovika tisztjeinek kaszárnyája volt, most a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola működik benne. De már csak júliusig, mert utána az 1200 diák és a 71 tanár szétszóratik.

Mehetnek hat másik helyre, a fogászati vagy a gyógyszertári asszisztensi munkát, a mentő- és csecsemőápolást lehet máshol, akár egy műszaki szakközépiskolában is tanulni. Az állam oktatásügyi mamutja, a Klik nem indokolta a kormány döntését. Nincs elég gyerek, a Wallenberg pedig túl jó helyen van, ez az igazság. Évek óta lehet tudni, hogy a fideszes gömböc egyszer bekebelezi ezt az iskolát. Csoda, hogy ilyen sokáig hagyták, hogy a szegénysorból érkező diákok, akikből például ápolónők és csecsemőgondozók lesznek, ilyen fényes helyen és olyan épületben tanuljanak, amelyet milliárdokért újított fel a főváros – az államosítás előtt.

A kormány jó érzékkel választotta ki „megszüntetésre” azt az iskolát, amelybe nem járnak ismert politikusok csemetéi, így hát Wallenberg neve és a svéd alapítványi támogatás sem akadályozhatta meg a döntést.

 

A kérdés most már csak az, mit tud tenni az 1200 diák és a 71 tanár akkor, amikor kihúzzák a lábuk alól a szőnyeget. Mire elég a szülői közösség ereje, tűri-e, hogy a gyerekeket odább tereljék? Van-e hatékony eszköz a pedagógus-szakszervezetek kezében – akár sztrájk formájában is –, képesek lehetnek-e arra, hogy megállítsák a gyerekek felé közelítő állami úthengert?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.