galéria megtekintése

Éhes

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 16. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Törvényesség, erkölcsösség, szakmaiság – így szól az Országos Roma Önkormányzat vállalása. A hármas jelszó akkor sem változott, amikor az elnöki székben Hegedüs István váltotta az onnan saját elhatározásából távozó Farkas Flórián fideszes képviselőt, aki – nyilván magasabb szempontoktól vezérelve – fontosabbnak ítélte, hogy megtartsa parlamenti mandátumát.

A gépezet egész jól működött. Legalábbis a közelmúltig. Az éjjeliedény tartalmát az LMP-s Hadházy Ákos kezdte el látványosan borogatni, majd egyre nagyobb lendülettel folytatta az ellenzéki roma képviselőkből alakult alternatív vizsgálóbizottság. Hömpölyög a szmötyi rendesen.

Véletlenül sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha a nagypolitikában és a gazdasági életben folyó pénzlenyúlásoknak a cigány közélet akár csak a nyomába érhetne. Nagyságrendi különbségek vannak. El kell ismerni azonban, hogy ebben az egyenlőtlen versenyben a cigányság képviseletére felesküdött roma politikusok egy része feltűnő szorgalommal igyekszik ledolgozni hátrányát. Az uniós támogatások jóvoltából milliárdok mozognak a roma integráció néven tálalt bizniszben, ennyiből azért már szépen lehet szakítani.

 

A nyilvánosságra hozott kimutatások szerint tíz- és százmilliók mentek el állítólagos tanulmányokra, túlárazott autóbérlésekre, bútorvásárlásokra, utazásokra, ingatlanokra, postaköltségekre, semmilyen látható eredményt nem produkáló rendezvényekre, észrevehetetlen sajtópropagandára, reprezentációra, jutalmakra. És még ki tudja, mi minden másra.

Az országos önkormányzat gazdasági vezetője nemrég még azzal próbálta nevetségessé tenni a „vádaskodókat”, hogy nincsenek tisztában a tizedesvesszők jelentőségével. A minap viszont ugyanez a gazdasági vezető már azon háborgott, hogy olyan közgyűlési előterjesztésekhez kanyarítják oda a nevét, amelyekről vele senki nem egyeztetett. Tiltakozása nem maradt hatástalan: villámgyorsan megszűnt a munkaviszonya.

A tényleges hatalom annak a Farkas Flóriánnak a kezében összpontosul, akit Orbán Viktor nevezett ki a cigányügy legfőbb politikai komisszárjává, miniszterelnöki biztossá. Farkas a mostani, Kisvárdán rendezett közgyűlésen is megjelent, de – tudósított Kácsor Zsolt kolléga – csupán egyetlen érdemi bejelentése volt. Az, hogy legyen már vége az ülésnek, mert nagyon éhes.

A kisvárdai közgyűlésen az ellenzék magára maradt, a többség úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Közben feljelentések sora született, nyomozás folyik, iratlefoglalások történnek. Már az is roppant kínos lesz, ha a vádaknak csak a töredéke bizonyítást nyer. Kolompár Orbánt, aki a szocialisták idején volt elnök, ennél kevesebbért börtönbe küldték. Az Országos Roma Önkormányzat működéséből pillanatnyilag három dolog hiányzik: a törvényesség, az erkölcsösség és a szakmaiság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.