galéria megtekintése

Éhe a földnek

7 komment

A szerk.

Vehet-e földet ma Magyarországon bármelyik hazánkfia – sőt akár külföldi is –, ha megfelel a meghatározott feltételeknek, s pénze is van az ügylethez?

Igen, vehet.

Vehet-e Lázár János, az ő édesapja, nagybátyja, unokatestvére, egyéb rokonsága földet? És L. Simon László felesége? Mészáros Lőrinc, az ország gázszerelője, s az ő ipa, napa, ángyikája, komája, ugyanolyan nevű fia és hites asszonya? Bizony, a törvény szerint ők is vehetnek földet. Miért van mégis, hogy az ember kétkedve hallgatja szavaikat, melyek szerint, ahogy ők, bárki hozzájuthat állami földekhez, s miért kerülnének ők hátrányos helyzetbe csak azért, mert politikusok, vagy azok hozzátartozói.

 

„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én gyalog megyek” – hallatszik fülünkben Sándor György karcos hangja, s vele együtt gyalogolunk a túlnyomó többséggel. Mert – miként Ángyán József lapunknak adott interjújában is levezeti – az csak rizsa, hogy bárki vehet földet, ha van pénze.

Földet most az vesz, aki körön belül van. A sokat vitatott földbérleti pályázatokon már nyert, s türelmesen várta, hogy bérlőből tulajdonos lehessen. Ehhez már csak egy jó törvény kellett, ami a bérlőnek elővásárlási jogot biztosít, kedvező hitelt ad neki, és kevesebb önrészt kér tőle.

Nálunk egy jó törvényt nagyon gyorsan összedob a parlament. Főleg, ha a jó célok ott lebegnek a szemek előtt, hát még ha a szomszéd padokban ülnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.