galéria megtekintése

Egyenesen Mucsáról

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 22. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

A magyar társadalom széles rétegei nem akarják, nem tudják, nem képesek fölismerni Orbán Viktor hatalmának mucsai természetét, pedig ha a saját fegyerével, vagyis az ellenállás módszerével szegülnének szembe a miniszterelnökkel, alighanem nagyobb sikereket érnének el. Miben is áll ennek a hatalomnak a mucsai természete? Hát az erőszakosságban.

Orbán Viktor politizálási gyakorlata nem áll távol annak a helyközi vagány csávónak (HVCS) a módszerétől, aki a kocsmába belépve először is berúgja az ajtót, lefejeli a pultost, s ezután kéri ki a feles vodkát a korsó sörrel. Fizetni azonban elfelejt. A módszer legközelebb is holtbiztosan működik, de csak akkor, ha a keménykedő HVCS a kocsmárosban nem talál az emberére. Mert akkor nincsen legközelebb. Akkor már az első alkalommal feltörlik vele a padlót.

Mindezt csak azért mondom, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsődobszán tegnap bebizonyosodott: ha a hatalom kemény ellenállást tapasztal, akkor képes meghátrálni. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője ugyanis a leghatározottabban kijelentette, hogy a hatalom – értsd: a fideszes önkormányzat, s a Fidesz-kormány által mozgatott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – erőszakoskodásai nem érdeklik.

 

Iványi világossá tette, hogy a MET az általa fenntartott iskolát nem adja ki a kezéből, és semmi esetre sem ismeri el jogszerűnek, hogy az önkormányzat és a Klik fölmondta az iskola működtetésére kötött szerződést. Iványi nyilvános megszólalásaiból azt lehetett leszűrni, hogy nem a levegőbe beszél.

Ráadásul nincs egyedül: ott vannak mögötte a diákjai, a tanulók szülei és a pedagógusok. Mozdítható erő. Ha száz diák Borsodban nem tudja elkezdeni az iskolát az önkormányzat és a Klik önkényeskedései miatt, akkor az hír. Még ebben a lebutított közmédiában is az, még akkor is, ha a kormánypárti sajtó egyből rákenné az egészet a Gyurcsányra.

A Hoffmann Rózsa hathatós közreműködésével botrányosra sikeredett köz- és felsőoktatási átalakítás témája a szünidő beköszöntével eltűnt a közbeszédből, a hatalom most a háta közepére sem kívánja, hogy az új tanév egy szaftos kis iskolai botránnyal induljon. Pont most, amikor hírré tudott nemesedni a közmédiában, hogy az iskolákban idén is lesznek tankönyvek. Ez haladás, nemde?

Úgyhogy a kormány meghosszabbított karja, a megyei kormányhivatal tegnap szomorúan levette a hivatali bokszkesztyűt, sóhajtozva elővett egy tollat, s aláírta a felsődobszai iskola működési engedélyét. A felsődobszai eset példát adott, de csak azért, mert a hatalom által eleve lesajnált szereplők erőt mutattak.

Azt üzenték a Fidesznek, a helyi önkormányzatnak, a Kliknek és a kormányhivatalnak, hogy vannak még az országban olyanok, akikkel nem lehet mindent megcsinálni. Ha az ilyen emberek száma eléri nálunk a kritikus tömeget, akkor ez a mucsai hatalom meg fog bukni. De ha nem, akkor továbbra is itt hőzöng, verekszik és mértéktelenül tivornyázik: a mi kontónkra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.